Harry Potter és az Azkabani Fogoly - egy kicsit másként

Képes összefoglaló a HP3-film főbb eseményeiről Tipca tollából

Első rész

Nyári este volt. Odakint halkan kotkodácsoltak a harántcsíkolt molylepkék, és néhol egy-egy réti héja panaszos ugatása hallatszott. Odabent viszont, ahol Harry Potter volt, a szobában csend honolt. Azaz mégsem teljesen. Nézzük csak meg közelebbről!
A kamera hangos üvegcsörömpöléssel repült be a szobába az ablakon keresztül. Harry az ágyán ült, de az egész testét beborította a vékony lepedő. Az ágy rugói halkan nyikorogtak, ahogy a fiú mozgott rajta. Le-föl, le-föl, le-föl.
Szegény Harry magányos volt. Olyannyira, hogy rájött, beleszeretett a hóbaglyába, Hedvigbe. Ez akkor tudatosult benne, mikor egy nap lerajzolta őt, a képet felragasztotta a falra, utána egész este csak ült, és nézte. Meg becézgette. Meg nyalogatta. Na szóval azon az estén döbbent rá, miközben a krétadarabokat köpködte, hogy amit a madara iránt érez, az több, mint valami. Ez már valami. Így, dőlt betűvel.
Attól a naptól fogva csak még jobban elöntötte a bánat, hiszen ki akar egy madárral osztozni az ágyán? De végül is megtette. Hedvig már rögtön a második éjszakán elhagyta, és a pihe-puha párnák helyett a kemény ülőrudat választotta.
Mint mondtam, Harry magányos volt. Az ágy nyikorgása egyre gyorsabb lett, majd leállt. Harry lelökte magáról a paplant, és onnan az ágyról a sarokban álló szemetesbe hajította a papír zsebkendőt, ami az egyik kezében volt. Aztán elégedetten a másik kezére pillantott, azon is belül a varázspálcájára.
- Na, így már elég fényes lesz - motyogta, majd elővette az egyik tankönyvét.
Merthogy Harry tanult. És azért volt varázspálcája, mert varázsló volt. És azért tanult, hogy legálisan is varázsló lehessen. Merthogy Harry egy varázsló iskolába járt, és varázslást tanult.
Harry vett egy nagy levegőt, és visszabújt a paplan alá. Igazából maga sem tudta, miért csinálja ezt, de egész jó mókának tűnt. Mintha tiltott dolgot művelne, vagy valami ilyesmi. Bár az igazat megvallva, tiltott dolgot művelt, hiszen a nénikéje és bácsikája, Beru és Owen... vagyis Petunia és Vernon nem nagyon engedték neki a varázslást. Igazából semennyire. Ezért volt tiltott, amit csinált.
- Lumos Maxima - hallatszott, mire a lepedő alatt fény gyúlt.

Hirtelen kicsapódott az ajtó, és a holtrészeg Vernon bácsi támolygott be rajta. Harry, ahogy vészhelyzetben szokta, halottnak tettette magát, de a bácsikáját ez nem igazán érdekelte. A sarokba tántorgott, ahol Harry ládája állt. Cipzárhúzás hallatszott, majd valami csobogni kezdett, amit Vernon bácsi elégedett nyögésekkel konstatált. Ezután újabb cipzárhúzás, gúnyos kacaj, majd hangos csörömpölés, ahogy a bácsi meghúzta a Harry polcáról lógó cipőfűzőt, mire a földre zuhant Harry összes tankönyve, egy tekegolyó, pár üllő, meg egy porcelán étkészlet. Halk botorkálás, majd ajtócsapódás.
Harry kinyitotta a szemét. Elmúlt a vészhelyzet, így ő visszabújt a lepedő alá.
- Lumos Maxima - mondta újra, és újabb villanás látszott a paplan alatt, aztán sötétség. - Lumos Maxima...
Harry megvakarta az orra hegyét, majd megütögette a zseblámpáját, mire újra fény villant, majd el is aludt.
- Lumos Maxima... - olvasta a könyvből, amit még látott a felvillanó fényben. Újra megveregette a zseblámpát, mire az ismét működni kezdett.
- Lumos Maxima bűbáj alapjai - olvasta el végül az első sort Harry. A zseblámpa most kitartott. Végigolvasta az instrukciókat, majd megmarkolta a pálcáját, és elkiáltotta magát. - Lumos Maxima!
Hirtelen világítani kezdett a matraca, amitől annyira megrémült, hogy ismét halottnak tettette magát, aztán el is szenderedett.
Nem is sejtette, hogy minden mozdulatát figyeli valaki. Odakint az udvaron egy "Harry Potter és az Azkabani fogoly" feliratnak öltözött alak állt, és le sem vette a szemét a fiú ablakáról.

Harry arra ébredt, hogy az előszobában áll, és Petunia néni áldásos sikoltozása mellett éppen az ajtót készül kinyitni. Azonban mielőtt a kilincshez érhetett volna, hirtelen egy fekete, passzos, női kabátba öltözött férfi rohant el mellette, szinte fellökve őt. Kinyitotta az ajtót, de mikor meglátta, hogy Vernon bácsi kocsija befordul a bejáróra, becsapta azt.
- Kulcskészítő! - rikoltotta, mire egy kis japán-kínai emberke lépett melléje, és sűrűn hajlongva üdvözölte.
- Konichiva, Neo san! Én lenni kulcskészítő!
- Tudom, én hívtalak. Adj egy kulcsot!
A kulcskészítő meghajolt, és egy törött szárnyú, hatalmas kulcsot nyomott Neo kezébe, ami furcsa mód roppant ismerős volt Harry számára. Neo egy könnyed mozdulattal belenyomta a kulcsot a zárba, ami, valljuk be, nem lehetett könnyű, hiszen egy modern biztonsági zárról volt szó, aztán elfordította, majd újra kinyitotta az ajtót.
Egyetlen ugrással bevetette magát a kihalt mélygarázsban, ahol két hófehér alak egy benga nagy négerrel, meg egy csokoládét nyalogató nővel verekedett. A kulcskészítő, aki beadta a kulcsot, holtan hevert egy ideig, aztán belediffundált a mátrixba, mire a hirtelen támadt huzattól becsapódott az ajtó.
Harry elképedve meredt maga elé, majd az ajtóhoz sétált, és kitárta azt, hogy még egyszer láthassa a mélygarázst, és a benne zajló eseményeket. Csakhogy a sors, vagy az író nem így akarta, így aztán Marge nénivel nézett farkasszemet.
- Szerintem túlságosan zöld - mondta a nő.
- Igen - bólogatott Harry. - A farkasoknak inkább sárga szemük van.
- Egyetértek - felelte Marge néni, aztán döbbenten Harryre meredt. - De egyáltalán miért beszélgetek én veled?
Marge gőgösen elhajította a kezében szorongatott farkast, mire az berepült a szomszéd öregasszony ablakán, egyenesen az ágyba. Harry elgondolkozott rajta, mekkora meglepetés lesz annak a piros ruhás kislánynak, aki éppen akkor csöngetett be a házba, ha egy farkast talál a nagymamája ágyában, de aztán legyintett, és Vernon bácsihoz fordult.
- Vernon bácsi! Aláírnád ezt nekem? - kérdezte, és egy papírlapot tolt a kövér, bajuszos férfi orra alá.
- Miért? Mi ez? Már megint valami iskolai dolog? - morogta Vernon bácsi morcosan, de Harry megrázta a fejét.
- Nem, ez egy engedély, hogy nővé operáltathassam magamat.
Vernon bácsi döbbenten meredt maga elé.
- Miért?
- Unom a hírnevet - vonta meg a vállát Harry. - Ezenkívül olyan cuki pirospozsgás az arcom ebben a részben, és a számat is furcsán kiemelték valami mázzal, szóval arra gondoltam, jobb lesz így nekem.
- Szóval jobb lesz neked? - vigyorgott alattomosan Vernon bácsi. - Akkor nem írom alá!
Harry éppen válaszolni akart, mikor a nappaliból vérfagyasztó sikoly hallatszott. Ahogy Vernon és a fiú benéztek a helyiségbe, Marge néni kutyája rávetette magát Petunia nénire, és harapdálni kezdte a nyakát.

- Jaj, hát nézd, mennyire szeret téged az én pici Marcangom, Tulipan!
- Petunia - hörögte Petunia néni, miközben igyekezett távol tartani a kutyát az ütőerétől.
- Hát én is azt mondtam, nem?
- Nem - felelte Harry, mivel ő azt tanulta, nem illik kérdéseket megválaszolatlanul hagyni.
Marge olyan lassan, és olyan hideg tekintettel fordult meg, hogy azt még egy T-800-as típusú bádogember is megirigyelhette volna.
- Te csak ne feleselj itt nekem! - ordította a nő, és egy hirtelen mozdulattal egy pisztolyt nyomott a fiú fejéhez. Ezután az öccséhez fordult. - Ha nálam rakták volna ki, már rég szétloccsantottam volna az agyát.
- Jaj, ne! - kiáltotta Petunia néni ledobva magáról a kutyát. Harry már-már azt hitte, a nénikéjének eszébe jutott egy régen Dumbledore-nak tett fogadalom, de nem erről volt szó. - Most lett kitapétázva a lakás!
- Dudlinudli! - sikoltotta Marge néni hirtelen, majd elhajította a fegyvert, és Dudleyra vetve magát fojtogatni kezdte őt.
Vernon bácsi és Petunia néni igyekeztek lefogni őt, ráadásul Marcang úgy döntött, ez alkalommal Vernon bácsi bokáján élesíti a fogait. Hosszú küzdelem után Harry bácsikája egy taglóval jó nagyot sózott a nővére fejére, mire Marge néni összeesett.
Ezután a két felnőttnek már nem volt más dolga, csak újraéleszteni a lila fejű fiukat, majd beadni Marge néninek két adag lónyugtatót.
- Állandóan ez van, ha utazik - rázta a fejét Petunia néni. - Miért szoktuk egyáltalán meghívni?
Vernon bácsi bosszús pillantást vetett Harry felé.
- Komikus mellékszereplőnek azért még megteszi - morogta válaszul.

Aznap este, miután Marge néni magához tért és úgy, ahogy a nyugtatók hatása is elmúlt, végre leültek vacsorázni. Vernon bácsi és Petunia néni, mikor megunták Marge sivalkodását, a fejére csatolt bőrmaszkot is levették róla, hogy ő is ehessen, de előtte odakészítették a fal mellé a nyugtatólövedékes puskát.
Az esti menü megtervezése is akadályokba ütközött, ugyanis mikor Vernon bácsi bejelentette, hogy csak szerény vacsorával készültek, és egyszerű parasztkolbászt fognak felszolgálni a közel-kelet-dél afrikából importált szolgálók, a nővére rögtön elégedetlenkedni kezdett.
- Én nem eszek semmi parasztosat! Nem illik a rangomhoz!
- Akkor esetleg rablópecsenyét? - próbálkozott Petunia néni.
- Na de kérlek! Minek nézel te engem?
- Császárszalonnát?
- Az már jobban tetszik - bólintott a néni.
Olyannyira jobban tetszett neki, hogy legalább húsz disznóra elég szalonnát habzsolt be mindössze három másodperc alatt, s eközben nem átallott a sárga földig leinni magát, sőt még Harry szüleit szidni sem.
- Én mondom neked, Tulipan - mondta, miközben egy újabb szalonnát nyomott le a torkán és hogy kondiban maradjon, egy gyémántsúlyzót emelgetett -, az apja biztosan a világ legundorítóbb emberfajtájához tartozott: ügyvéd volt.
- Nem, nem ügyvéd volt - rázta zavartan a fejét Petunia néni, aki lassan kezdte megszokni, hogy Tulipannak szólítják.
- Bah! - fakadt ki Marge néni. - Akkor még rosszabb: porszívóügynök!
- Az én apám nem volt porszívóügynök! - ordította hirtelen Harry, s abban a pillanatban a ház összes lámpájának fénye pislákolni kezdett, feltámadt a szél, tájföldre újabb cunami csapott le, egy távoli galaxisban pedig mintha milliók sikoltottak volna fel rémületükben, aztán hirtelen csend lett.
Ting!
Ennyi hallatszott csupán, mikor a Marge néni kezében lévő gyémántsúlyzó molekuláira hullott szét. Vernon bácsi először a nővére tenyere körül szállingózó gyémántporra pislogott, utána összegyűrte bozontos szemöldökét és haragos tekinteteket lövellt Harry felé. Szegény gyerek alig tudott elugrani egyik-másik útjából.
Mikor végül lecsillapodtak a kedélyek, Marge néni fennkölt arccal legyintett.
- Hagyd csak, Vernon, nekem ilyen erős a markom!
- Cö-cö - cüccögött Harry, de még mielőtt Vernon bácsi egy szót szólhatott volna, Marge-ra ismét rájött az ehetnék, így még ötven disznónyi szalonnát habzsolt be pillanatok alatt. Némelyiken még maga a disznó is rajta volt, olyan hirtelen történt minden.
Ahogy a zabáló roham elmúlt, Marge néni elégedetten, és jó néhány mázsával súlyosabban dőlt hátra a székén. Azaz csak dőlt volna, ugyanis a teste annyira betöltötte az ülőhelyet, hogy meg sem tudott mozogni. A harisnyája szálai olyannyira megijedtek a megváltozott gazdájuktól, hogy mind leszaladtak a lábáról.
- Püh...huh...sih...oh! - mondta Marge néni éleslátóan, mire Petunia néni felkacagott.
- Ahogy mondod, Marge, ahogy mondod.
Hirtelen lepattant egy gomb Marge néni ruhájáról, egyenesen bele az ostoba Dudley szájába, aki először harácsolni kezdett, utána szép lassan kimúlt. A gombos incidenst követően egy férfi lépett be a konyhába, és ujjai közé csippentette a hörögve fulladozó fiúcska torkából a gombot.
- A legjobb ötletek akkor születnek, mikor meglátjuk az emberek hétköznapi igényét - jelentette be vigyorogva. Megvárta, míg egy falatnyi bikinibe öltözött lány elsétál előtte egy ismert bankot hirdető táblával, s csak utána nézett szét. - Na ne! - hüledezett. - Ez most komoly? Ez itt egy Harry Potter forgatás?
- Az lenne, ha nem mászna bele a képbe - morgolódott Vernon bácsi.
- Csak egy pillanat - emelte fel az ujját a fickó, majd egy mobilt húzott elő a zsebéből. Gyors tárcsázás után így szólt: - Hozd a srácokat! Nem hiszed el, itt vagyok egy Harry Potter forgatáson!
Nem telt bele fél másodperc, legalább harminc ember zsúfolódott össze a helyiségben. Volt aki rögtön bevette magát a konyhába és nekifogott a frigó módszeres kipucolásába, volt aki csak fel, s alá sétálgatott, volt aki valami bizarr oknál fogva három dróthuzalt próbált rögzíteni Marge néni hátára.
- Hűűű! Áááá! - ámuldozott az egyikük, aki egy Harry Potteres dzsekiben feszített. - El sem hiszem, itt vagyok a Privet Drive-on. Itt vannak a Dursleyk...
Harry hangosan megköszörülte a torkát.
- ...és Marge néni...
Harry "véletlenül" a földhöz vágta Petunia néni méregdrága kristálytálját.
- ...és még Marcang is!
Harry dühösen összevonta a szemöldökét, azonban a fickó tovább folytatta.
- Nézzétek, mi van a fejemen, két falilámpának álcázott szarv. Ha-ha-ha!
Harry valamiért nem érezte szükségét a nevetésnek, így komoran meredt maga elé. Ekkor megjelent még valaki. Piros pulcsija fölött ravaszul csillogott a két szeme. Arcát markánsan keretezte a göndör frizura és a kecskeszakáll.
Tekintete körbejárt az egybegyűlteken, s végül Marge nénin állapodott meg, aki huncutul elmosolyodott, és kinyújtotta felé a paradicsom méretűre dagadt ujját.
- Puh...húzd...piha...huh...meg az...püh...ujjam... - zihálta a kissé elhízott néni.
A furcsa idegen bólintott és húzott egyet az ujján, mire Marge néni teljes keze a markában maradt. Ahogy ezt meglátta, szeme elkerekedett, és szégyenlősen vállai közé húzta a nyakát.
- Hoppá - mondta. - Ööö...vissza lehet ragasztani...
Marge néni a plafon felé pillantott.
- Te...huh...idióta!
Harry itt unta meg a dolgot, és inkább kiment a konyhából.

Harry felcaplatott a lépcsőn, berontott a szobájába, és jó hangosan becsapta az ajtót maga után. Hát mi az, hogy rá senki sem kíváncsi? Ő egy világsztár! A világ mindeddig háromszoros megmentője. Hát mi lesz itt, ha a rajongókat csak a Dursleyk érdeklik, és ő meg nem? Na majd ő elintézi ezt. Gyorsan előkapta a jegyzetfüzetét, és sebtében belefirkantotta: "Dursleyéket kiíratni a negyedik filmből!" Elégedetten eltette a noteszt, de ekkor odalentről víg kacarászás hallatszott, s emiatt újból felment benne a pumpa. Na nem úgy, egyszerűen csak mérges lett.
Előrevetítve az eddig szunnyadó elmebaját, mely majd csak az ötödik részben kerül nagyon reflektorfénybe, mérgesen belerúgott egy kínai porcelánvázába, mire az nagy csörömpölés közepette széttört. Ezután felkapta a beépített faliszekrényt, és kihajította az ablakon, végül pedig nagy hévvel taszított egyet az éjjeliszekrényén, mire egy odatett fotón a szülei felsikoltottak, és csak az utolsó pillanatban tudtak megkapaszkodni a fénykép keretében.
Levágott egy mesterien megkoreografált ír népi táncot a szoba közepén, aztán leült az ágyra.

- De különben is, mi a fenéért üldögélek itt? - fakadt ki mérgesen, és rögtön fel is pattant. - Én most annyira mérges vagyok, hogy inkább hajléktalan leszek az elkövetkezendő egy hónapban, minthogy a jó kis szobámban tölteném a szünidő további részét. Egyébként is! Minek kellett nekem szoba? Úgysem töltök a Privet Drive-on pár napnál többet egy évben sem! Most rögtön elmegyek.
A szavakat tett követte, és pár pillanattal később már a lépcsőn rángatta lefelé a bőröndjét, amit szerencsére már előre elkészített, ilyen esetekre számítva.
A lépcső alján Vernon bácsi várt rá elég paprikás, borsos, meg egyéb fűszeres hangulatban.
- Mit gondolsz, hova mész?
- Hajléktalan akarok lenni - felelte Harry dacosan.
- Tűntesd el ezeket az embereket a konyhánkból!
- Nem miattam jöttek, hanem miattatok. Szabaduljatok meg tőlük, ahogy akartok!
- Szóval azt mondod, hogy hajléktalan szeretnél lenni? - nézett végig rajta Vernon bácsi.
- Igen, az.
- Ha! - lépett az útjába a bácsi. - Ha ezt szeretnéd, akkor ez neked jó lenne, ezt pedig én nem szeretném. Itthon maradsz, itt fogsz lakni, és királyként fogunk veled viselkedni!
- Azt próbáld meg - kiáltotta Harry elszántan és előkapta a pálcáját, mire Vernon bácsi rámutatott.
- Itthon nem varázsolhatsz.
- Hát ezt honnan tudod? - kérdezte Harry elképedten.
Vernon bácsi szólásra nyitotta a száját, de aztán be is csukta.
- Ööö... nem tudom... - ismerte be bizonytalanul, aztán hátra fordult. - Petunia drágám!
Petunia néni kidugta a fejét a konyhaajtón, gyorsan szignált egy szalvétát, aztán feléjük fordult.
- Tessék, Vernon?
- Honnan tudjuk, hogy Harry nem varázsolhat itthon?
- Hát a Minisztériumuk küldött neki egy levelet, mikor a házimanó varázsolt a lakásban - vágta rá a felesége.
- Várjunk csak... De hát mi a házimanóról sem tudunk, meg a Mágiaügyi Minisztériumról sem, épp ezért lepődök meg annyira az ötödik részben, mikor kicsapják az iskolájából.
- Hmm... tényleg.
- Akkor talán a tévében hallottuk - tárta szét a karját Petunia, és az egyik tévére pillantott a huszonhárom közül, ami az előszobában volt.
A készülék éppen a híreket mutatta.
- És most a belföldi hírek - mondta mosolyogva a híradós kisasszony. - Pár napja megszökött az Azkaban nevű börtönből Sirius Black, James és Lily Potter egykori barátja és haláluk okozója, Harry Potter keresztapja, vélhetően a halálfalók csoportjába tartozó, de mindenképpen Voldemort nagyúrnak, azaz Tudjákkinek dolgozó fekete mágus. Rengeteg bűne van, nézzék például ezt. - A képernyőn most Sirius Black jelent meg, aki őrjöngve kapálózott két őr keze között. A kép váltott, és ismét a fejét rázó fiatal lány jelent meg. - Hát nem szörnyű, ahogy ez a megátalkodott semmirekellő így túljátssza a szerepét? Kérjük, hogy ha látja valaki, próbálja feltartóztatni, akkor a varázslók különleges auroralakulatának egyszerűen csak a haláleseteket kell követniük, és gyorsabban megtalálják ezt a szörnyet. Köszönjük. Most az időjárásról...
- Nem - súgta Vernon bácsi a tévére meredve, aztán megrázta a fejét. - Nem láthattuk a tévében, hiszen tudod, hogy az ő fajtája sosem szerepel benne.
- Akkor lehet, hogy nem is tudunk róla - vonta meg a vállát Petunia néni.
- Na mindegy, de akkor sem engedem, hogy elmenj - fordult vissza a lépcső felé Vernon bácsi, de már csak egy a sarokban felállított emlékmű emlékeztetett Harryre, maga a fiú teljesen felszívódott. Vernon közelebb lépett az egyszerű, fekete márványoszlophoz, és elolvasta a tetején lévő gyászkeretes papírost.

Harry Potter

Vidám kisdiák, legendás hős, a világ háromszoros megmentője.

1980-1994

Hősi halált halt, mikor a szülei elárulója megszökött a börtönből, és felkutatva őt kegyetlen módszerrel kivégezte. Emlékét örökre megőrizzük.

- Szörnyű belegondolni - mondta Vernon bácsi bosszúsan -, hogy a kölyöknek megint lesz egy nyugis éve tőlünk távol.

Harry mérgesen és egyben szomorúan sétált az utcán. Rendkívül meglepte, mikor kiderült, hogy Vernon bácsi tud a minisztériumi levélről, amit valójában meg sem kapott előző évben. Fura, hogy mik meg nem történnek.
Ahogy ment mendegélt a ládáját rángatva maga után, egyre csak gondolkodott. Megérte ez az egész? Tényleg jobb lesz neki hajléktalanként? Nem tudta eldönteni, hiszen még sosem volt hajléktalan.
Hirtelen megtorpant, és az út végén lévő körforgalomra meredt. Hogy a fenébe kerül ide körforgalom, mikor a második rész elején világosan látni lehetett, hogy 50 kilométeres körzetben csak házak voltak?
Annyira megdöbbentette ez a váratlan fordulat, hogy ledobta a bőröndöt és leroskadt az út szélére. Ebben a pillanatban pislákolni kezdett a feje fölött az utcai lámpa. Harry olyan rémülten meredt rá, mintha már tudná, mik azok a dementorok és mik jelzik a közeledtüket.
A háta mögött egy játszótéren halkan megcsikordult valami. A hinták önálló életre keltek, csakúgy mint a libikóka és körhinta is. Mintha szellemgyerekek játszadoztak volna a játékokon. Harry már-már várta a sejtelmes, idegesítő zenét, meg az emberi bőrből készült maszk mögé rejtőző kegyetlen gyilkost, ám ekkor meglátta a park kerítésére kiakasztott táblát.

A világ első önműködő játszótere csak most, csak itt, ebben a világ háta mögötti jelentéktelen városkában. Hát nem fantasztikus? Ha unja már, hogy a gyerekét állandóan lökni kell a hintán, vagy libikókázni vele, itt a megoldás.

Önműködő Játszótér

RoboToy Corp.

- Elképesztő, hogy miket ki nem találnak ezek a muglik - mondta Harry a fejét rázva.
Ezután újra előre fordult, és meglepetésében felállt az útszegélyről. Rettegve mérte végig az utca másik oldalát. Még a lélegzete is elakadt a döbbenettől.
A szűk sikátor, mely összekötötte a Magnólia közt és a Wisteria sétányt most valahogy nem tűnt olyan szűknek. Harry nem tudta eldönteni, hogy vajon az odanőtt parányi liget, vagy a magányos pad miatt van ilyen érzése. Az a pad ráadásul csak összezavarta. Ki rak le padot úgy, hogy az az úttestre néz?
Hirtelen futó léptek zaját hallotta, aztán meglátta, hogy egy orvosi köpenyt viselő férfi rohan feléje, egyik kezében egy karnyi vastagságú injekciós tűvel, a másikban pedig egy pisztollyal. Ahogy közelebb ért, már a hangját is hallotta.
- Ne higgyen el semmit! Magát egy csapat űrlény manipulálja az egész várossal együtt! Minden éjfélkor leállítják az időt, átrendezik a várost, és új személyiséggel látnak el mindenkit!
Ahogy odaért Harryhez, hadonászni kezdett a pisztollyal.
- Maga most valahogy kimaradt, és 24 órám van, hogy kiderítsem, miért? Most éppen...
Harry döbbenten tapasztalta, hogy egyszer csak egy téglalap jelent meg mellette, amin a furcsa orvosnak tűnő férfi arcát látja, alatta pedig egy másik, ami az utcát ábrázolta nagytotálban. Ha ez nem lett volna elég furcsa, közvetlenül a fiú válla mellett egy digitális óra villant fel.
- ...22 óra 26 perc 53 másodperc van, vagyis már csak alig több mint másfél órám van, hogy kiderítsem, maga miért tűnt el, és miért akarják magára kenni annak a nőnek a meggyilkolását.
- Miféle nőnek? - vonta össze a szemöldökét Harry.
- Hát annak, akit a hotelszobában talált.
- Hotelszoba?
A fickó megdermedt.
- Maga John Murdoch?
- Nem, a nevem Potter, Harry Potter - jegyezte meg Harry, miközben kikapta a pisztolyt a doki kezéből, és szemen lőtte vele a kamerába bámuló operatőrt a berendezés lencséjén keresztül.
- Akkor meg minek tart fel engem? - vonta össze a szemöldökét dühösen az orvos, miután visszaszerezte a fegyverét. - Most már csak egyet tehetek: összefogok egy oltári nővel meg a láthatatlan emberrel, halál-közeli állapotba juttatom magam, aztán mikor felélesztenek, hátha tudni fogom a választ a kérdéseimre.
Harry ebben erősen kételkedett, de azért együtt érzőn meredt a távolodó alak után. Ahogy a meghitt pillanat tovaszállt, valami rendkívül félelmetes dolog történt. Feltámadt a szél. Harry rémülten nézett körül, és a szeme ismét megakadt a padon. Azaz nem is a padon, hanem a mellette álló fekete, vicsorgó kutyán.
- Vau - mondta az állat, mire Harry dobott egy hátast, és rémülten rúgkapálni kezdett. Ezt látva az eb a két hátsó lábára állt, megköszörülte a torkát, majd beszélni kezdett. - Ne haragudj, Harry, nem szerettelek volna megijeszteni, csak arra gondoltam, ha már úgyis megszöktem az Azkabanból, legelőször is teszek egy országnyi kitérőt, és meglátogatlak téged. Remélem nem baj.
Harry szeme majdnem akkorára tágult, mint a szemüvegének lencséje, ami, valljuk be, nem kis teljesítmény. Eközben arcán zavarban lévő szűzlányokra jellemző kipirult folt jelent meg, s elmélyülten nyalogatta cseresznyepiros ajkát.

Ezután a fejéhez kapta a kezét, és velőtrázó sikoltozás közben csomókban tépni kezdte a haját. Aztán hirtelen a szívéhez kapott, megdermedt, majd eldőlt, mint egy fahasáb. Ahogy így tett, a kezében lévő pálca legyintődött egyet, mire egy ocsmány lilára festett huszonnyolc emeletes anyahajó jelent meg mellette az útpadkán.
A ladik bánatosan "tü-tűűű"-zött egyet, majd felcsapódott a hátsó ajtó, és egy irtózatosan nagy paraszt ugrott le Harry mellé, aki ekkor kezdte visszanyerni az eszméletét.
- Szeva, e! Én Stan Shunpike vok, osztán az a dógom, ho' ilyen bunkó paraszt móggyára betuszkójjalak a Kóbor Ló Grimanyahajóba. Ja, és mer' én télleg egy bunkó paraszt vok, ezér most bunkó parasztként asztat kérdem, ho' mi a jó büdös picst keresel lenn a fődön, te részeg disznyó?
- Nem vagyok részeg - méltatlankodott Harry, miközben felállt és leporolta a ruháját. - Mindössze épp az előbb kaptam szívizomtrombózist, azonban hogy mitől, azt elfelejtettem a poszttraumatikus sokk következtében beállt amnézia miatt.
Stan egy kerek percig döbbenten meredt rá, aztán az anyahajó belseje felé bökött.
- Na takaroggyá befelé, te tudálékos kis fattyú! - Harry lehajolt, hogy felvegye a táskáját, de a fiú megállította. - Azt haggyad ott a porba', te bunkó! Még a főnök asziszi, hogy nem melózok, mert neked itten gürcölködni támadott kedved.
Harry biccentett, majd elindult a hajó rámpáján, ám mielőtt eltűnt volna az ajtóban, előbb kinézett a tat mögül. Szemét a nemisolyanszűk sikátor közepén álló padra, és a mögötte húzódó négyszögletű kerekerdőre szegezte. Semmi gyanúsat nem látott, feltéve, ha azt a pár mikrofonnal meg kamerával ácsorgó tagot nem vesszük gyanúsnak, akik a pad mögött bujdostak. Hirtelen Stan Shunpike feje jelent meg mellette.
- Mit kukkolsz, öcsi?
- Nem tudom - vonta meg a vállát Harry. - Mondom, hogy amnéziás vagyok. Pillanatnyilag nincsen rövid távú memóriám. Csak arra emlékszem, hogy volt valami halott nő... Lehet, hogy a feleségem? Lehet, hogy meg kell találnom a gyilkosát? Az lesz a legjobb, hogy mindezt magamra tetováltatom, amint találok egy tetoválószalont, mert a végén még elfelejtem, hogy... mit is kell tennem?
- Fel kő szánod a Kóbor Ló Grimanyahajóra, ecsém! - türelmetlenkedett Stan. - A csomagodat maj' viszem.
- Jó, de vigyázzon a méregdrága kínai porcelán teáscsészekészletemre!
- Hogy mire? - pillantott fel rá Stan, ahogy levágta a ládát a hajópadlóra. - A nagy csörömpölésbe' nem hallottam. Mit tartasz te ebbe a ládába? Tán egy kínai porcelán teáscsészekészletet? - nevetett, de mikor Harry nem nevetett vele, inkább pötyögött párat a nyakába aggatott Singer varrógép gombjain, mire az egy papírlapot köpött ki magából. - Itten van a jegyed.
- De hát nem is fizettem még - értetlenkedett Harry.
- Hát persze, mert ma te vagy a tízmilliárdadik utasunk, ezért bónusz kedvezményként megkapd a jegyet ingyen, csak a papírt kell kifizetned, amire rányomtattuk. Hétszáz galleon lesz.
Harry megbotránkozott az áron, de azért gazdag ficsúrhoz illőn zsebből kipengette a pénzt. Mikor ezzel megvolt, körülnézett.
- Mit is mondott, mi ennek a járműnek a neve?
- Kóbor Ló Grimanyahajó. Tudod, annak idején, mikor a céget két apacs indián megalapította, még csak Kóbor Ló volt a nevük, és útfélen maradt varázstudókat szállítottak lovakon. De mivel a civilizáció elterjedésével a népek annyira elpuhultak, hogy már a sarki közértbe sem voltak képesek lemenni gyalog, ezért kibővítettük a szolgáltatást erre az anyahajóra.
- De miért Grimanyahajó?
- Kígyószájú Grima is a második generációs alapítók közé tartozott.
- Most miért nem vagy bunkó paraszt? - érdeklődött Harry.
- Há' azér, mer' ezt az infót értelmesen kellett e'mondanom, hogy mindeki megércse, de mi a jó büdös francot kérdezgetel itten engemet, te hülyegyerek? Mi is a neved néked, mit mondtá?
- Nem mondtam semmit - felelte Harry valami épkézláb álnéven elmélkedve, de szerencséje volt.
- No nem baj - legyintett Stan. - Akkó mostantó Neville Longbottom leszel. Okés?
- Ja - biccentett Harry, aztán megnyugodva figyelte a kalauzszerű életformát, amint lehuppant egy nyugágyra, és egy újságot kezdett el olvasni. A címlapon a tévében egy pillanatra már látott férfi volt, aki olyan szörnyen túljátszotta a szerepét. - Ki az?
- Ez itt Sirius Black - felelte Stan sejtelmesen, aztán bólintott, majd hátradőlt, és tovább olvasgatott. Harry megvonta a vállát. Hozzászokott már, hogy semmitmondó válaszokat kap a kérdéseire.

- tovább -