Draco Dormiens

(Cassandra Claire)

XI. - 2. rész

Magidekről és tükrökről

Harry és Ron a távozó Hermione után néztek; Ron hitetlenkedve, Harry azonban egészen másfajta arckifejezéssel.
- Hát - szólalt meg, - azt hiszem, épp most lett belőlem az a srác, aki csak áll, mint egy idióta és nézi, ahogy a lány lelép Malfoyjal.
- Ó, nem - felelte Ron vidáman. - Büszkén mondhatom, hogy te nem hátráltál meg. Bátran nyomultál előre és jó nagy hülyét csináltál magadból, ő pedig ennek ellenére is Malfoyt választotta.
- Kösz, Ron - morogta Harry.
- De legalább akcióba léptél - mondta Ron.
- Na igen, ez vagyok én: A srác, aki akcióba lép.
- Ha jobban belegondolunk - mutatott rá George, - itt inkább Malfoy az, aki akcióba léphet.
Harry elejtette a villáját.
- Lennél szíves a jelenlétemben mellőzni a hasonló megjegyzéseket? - nézett a fiúra szemrehányón.
- Bocs - mondta George, de látszott rajta, hogy mindjárt kitör belőle a nevetés. Felemelte a tányérját, hogy eltakarja vele az arcát, és Fred is követte a példáját.
- Mi olyan vicces abban, hogy szenvedek? - tűnődött Harry félhangosan.
- Tényleg nem érted? - vonta fel a szemöldökét Ron.
- Mit? - fordult felé Harry kérdőn.
- Hogy teljesen felesleges - vágta rá a fiú. - Mert ő téged szeret, te idióta! Csak neked elborult az agyad és nem állsz szóba vele. Ezek után mit vársz tőle? Főleg, hogy Malfoy még a jó öreg Harry Potter charme-ot is beveti nála, tudod, amit még a Százfűlé-főzet hatása alatt szedett magára.
- Nem tudom - tűnődött Harry. - Szerintem ő most már teljesen önmaga.
- Úgy érted, hogy Malfoy tényleg szereti Hermionét? - kérdezte Ron döbbenten.
- Igen - felelte Harry. - Úgy.
- Ha ez így van - jegyezte meg George, - akkor viszont tényleg bajban vagy, öregem.
Fred újra elvigyorodott.
- Emlékszel, amikor Malfoy megkért, hogy öld meg őt? Lefogadom, hogy szívesen újraélnéd azt a pillanatot, ugye?
- Olyan barátokkal, mint ti, az ember hogy is hiányolhatná a szenvedést vagy a bűntudatot? - jegyezte meg Harry szónoki stílusban az ikrekhez fordulva.
- És mióta vagy te ilyen cinikus? - érdeklődött George egy éles pillantás kíséretében. - Úgy beszélsz, mint...
- Malfoy - fejezte be Fred.
Mindannyian töprengve bámultak Harryre.
- Tehát úgy néz ki, hogy Malfoyban megmaradt a jófiú éned utóhatása - szólalt meg Fred egy kis szünet után. - Benned pedig...
- Megmaradt ez a szörnyen rossz modor - egészítette ki George.
- Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy ebben a körben Malfoy elsöprő győzelmet aratott - mondta Fred.
- Aha - bólogatott Harry, miközben az ajtóra pillantott, amin keresztül Draco és Hermione távozott. - Inkább valami olyat mondj, amit még nem tudok.

*

Gyönyörű napos idő volt. Draco és Hermione megkerülték a tavat, és egy kis liget felé vették az irányt. Arrafelé sétáltak, ahol negyedikes korukban a Trimágus Tusa második próbája zajlott. A lány azon tűnődött, vajon ezt Draco is tudja-e.
A fiú megállt az egyik fa alatt és így szólt:
- Gyere ide.
Hermione odament hozzá, és olyan közel állt meg mellette, hogy a karjuk összeért.
- Ezt nézd - mondta Draco, ahogy a bal kezével a fa gyökereire mutatott.
Ám nem történt semmi.
- Hoppá - kapott észbe. - Elfelejtettem, hogy a kötés árnyékol.
Most a másik kezével bökött a fa gyökerére, és ez alkalommal történt is valami: Egy különös, gitárpengéshez hasonló hang kíséretében a fa gyökerét takaró föld megmozdult. Hermione meglepetten látta, hogy egy növényi hajtás tört utat magának a rögök között, majd villámgyorsan megnyúlt és négy szirmot bontott, amiből másodperceken belül egy fekete rózsa bontakozott ki. Az egyetlen fekete rózsa, amit Hermione valaha is látott.
Tátott szájjal meredt Dracóra.
- Ez...hogy csináltad...?
A fiú rávigyorgott.
- Magid trükk - felelte. - Minden reggel gyakoroltam. Tetszik?
- Sosem láttam még fekete rózsát - álmélkodott Hermione, és lehajolt, hogy megvizsgálja a növényt.
- Úgy néz ki, hogy nem tudok másmilyen színű virágot varázsolni - szabadkozott Draco. - Gondolom, azért, mert nem vagyok túlzottan oda értük. Vénusz légycsapóját remekül tudok növeszteni, és már sikerült jégesőt is produkálnom, de virágokat... azt nem igazán.
- Jégesőt csináltál?
- Csak egy kis területen. És az is fekete volt.
- Nem gondolod, hogy veszélyes használnod a magid képességeidet ilyen gyakorlatlanul? - kérdezte Hermione, és tudta, hogy ez kioktatásnak tűnik, de - mint általában, - most sem bírta visszafogni magát.
- Lehet - felelte Draco. - Hiszen akár vasdarabok is hullhattak volna jég helyett. De nem igazán aggódom miatta. Nem tetszik a virágod? - tette hozzá aggódva.
Hermione kihúzta a rózsát a földből, majd felállt és az ujjaival óvatosan tartva megszemlélte. Tele volt nagy, hegyes tüskékkel.
- De, nagyon - felelte, ahogy a fiúra pillantott. - Jó tüskés és szúrós. Pont olyan, mint te.
Draco lehajolt és egy csókot lehelt Hermione szája szélére, miközben ezüstszínű haja pillangószárnyak könnyedségével simította végig a lány arcát. Hermione belélegezte a fiú illatát, amiben kávé, citrus, bors és a reggelit idéző juharszirup keveredett.
De aztán elhúzódott tőle.
- Nem megy - suttogta.
- Miért nem? - fakadt ki Draco, aki most sokkal inkább hasonlított egy durcás tizenhat évesre, mint egy rendkívüli önuralommal megáldott Malfoyra.
- Nem tudom, hogy mi a helyzet velem és Harryvel.
- Egy nagy semmi - vágta rá Draco. - Úgy néz ki, hogy ez a nagy helyzet veled és Harryvel. Vagy talán tévedek?
- Nem - ismerte be tétován a lány. - Nem. Nem tévedsz. De amíg nem szól hozzám, addig képtelen vagyok, mert... mert...
- Mert az áldását akarod? - kérdezte Draco.
A lány maga is meglepődött, ahogy rájött, hogy voltaképp ez az igazság.
- Azt hiszem, igen - felelte.
- Ebben az esetben - jegyezte meg Draco, - harminc éves leszel, mire járni fogunk.
- Csak egy kis idő kellene - mondta Hermione védekezőn, miközben felpillantott a fiúra.
- Oké - emelte fel a kezét Draco megadóan. - Idő.

*

Hermione sosem gondolta volna, hogy pusztán attól, hogy folyton Harryvel lóg, az egész iskola egy párnak tekinti őket. (Bár ehhez a Szombati Boszorkányban folyamatosan megjelenő cikkek is hozzájárultak, amelyek szintén úgy állították be, hogy ő és Harry együtt járnak.) Most viszont, hogy szárnyra kapott a pletyka róla és Dracóról, Harryvel pedig megromlott a barátsága, lányok egész hada tűnt fel a színen.
És mindannyian Harryt akarták.
Egyik napról a másikra bukkantak fel a kviddicsedzéseken, a Griffendél asztalánál és órák után a tantermek előtti folyosókon. Úgy tűnt, Hermione bármikor is futott össze Harryvel, a fiút mindig lányok vették körül. Voltak köztük magasak és alacsonyak, sőt, egyszer még Hisztis Myrtle-t is látta, amint a fürdőszoba bejárata mellett próbálta felhívni magára Harry figyelmét. És ettől egy idő után határozottan olyan érzése támadt, hogy ő az egyetlen lány Roxfortban, aki nincs Harryvel beszélő viszonyban.
Olyan volt, akár egy rémálom. Bárhova is ment, Harrybe botlott - végül is egy házba tartoztak és az óráik nagy része is közös volt, - de a fiú nem szólt hozzá, nem is nézett rá és állandóan lányok vették körül.
Ha nem lett volna Draco, Hermione teljesen kiborult volna. De a fiú mindig örült, ha látta őt, és feltűnően gyakran talált rá alkalmat, hogy a közelében legyen. Bemutatta Hermionét a mardekáros barátainak, bár ez igen érdekes élmény volt. Crak annyira megdöbbent, amikor bemutatták a lánynak, hogy kekszdarabkákat köpködött Hermionéra, Monstro pedig egyszerűen csak állt és tátott szájjal meredt rá. Pansy Parkinson könnyekben tört ki, valahányszor Hermione elsétált mellette, ő pedig kereken visszautasította, hogy bemutassák Millicent Bulstrode-nak, mivel még élt benne az emléke annak az acélos szorításnak, amivel a lány meggyötörte másodikos korukban. A többi mardekáros között voltak egészen szimpatikusak is, Hermione mégis kényelmetlenül érezte magát közöttük.
- Ahányszor csak rám néznek - panaszkodott Parvatinak (bár szívesebben beszélt volna Ronnal, de mivel a fiú állandóan Harryvel volt, ez szinte lehetetlennek tűnt), - úgy érzem, mintha gondolatban fennék rám a késeiket.
- Nem a legkedvesebb emberek, az igaz - bólogatott Parvati, miközben épp egy szempilla-hosszabbító bűbájt próbálgatott a hálótermükben a tükör előtt. - De azért biztos vannak köztük normálisak is, nem?
- Úgy érted, Dracón kívül? - kérdezte Hermione, aki az ágyon fekve figyelte Parvati ténykedését.
- Hát persze, hiszen ő a fiúd.
- Ő NEM a fiúm - ellenkezett Hermione.
- Nem? - visszhangozta Parvati döbbenten, miközben véletlenül harminc centisre hosszabbította a szempilláit, és csak Hermione segítségével tudta újra összezsugorítani őket. Miután végeztek, Parvati megismételte a kérdést, és Hermione felsóhajtott.
- Nem - felelte. - Csak barátok vagyunk.
- Mondjak neked valamit, Hermione? - nézett rá Parvati komolyan. - Az, hogy barátok vagytok Draco Malfoyjal... sokkal furcsább, mint ha randiznál vele.
- Miért? - nézett rá Hermione kíváncsian.
- Nos, ha randiznál vele, azt a leküzdhetetlen fizikai vonzalom számlájára lehetne írni. Úgy értem, Draco jól néz ki. Ez tény. De ha csak barátok vagytok... - Parvati megvonta a vállát, - akkor valóban kedvelned kell őt.
Hermione hátrahanyatlott az ágyán és a plafonra szegezte a tekintetét.
- Tényleg kedvelem - mondta.
- Annak ellenére, hogy szemét, önző, rossz modora van, bántó a humora, és folyton kipécézi magának a gyengébbeket és...? - Parvati elhallgatott Hermione arckifejezésének láttán, és csak annyit fűzött hozzá: - De hát ez az igazság.
- Én viszont tudom - felelte Hermione, - hogy ha nem is annyira, mint idáig, de... ő tényleg rendes.
A lány odafordult Hermionéhoz és mélyen szemébe nézett, majd így szólt:
- Akkor meg miért nem randizol vele?
- Mert...
- Mert ő nem Harry - fejezte be a lány, mintha csak olvasott volna osztálytársnője fejében.
Hermione nyugtalanul megfordult az ágyon.
- Többé már nem - mondta.

*

- Na, gyerünk, Ron! - szólt Harry ingerülten. - Tedd meg!
- NEM fogom! - válaszolta Ron hasonlóan ingerülten. A kviddicspálya felett lebegett a seprűjén, onnan nézett Harryre, aki karba tett kézzel ült a Tűzvillámján és rettentő dühösnek tűnt. Már egy órája folyt az edzés, amikor is Harry egy igen különös kéréssel fordult Ronhoz, aminek következtében mindketten feldühödtek és haragtól vörös arccal meredtek egymásra. Harry fehér pólója a hátához tapadt az izzadtságtól.
- Miért nem? - csattant fel. - Csak lökj le a seprűmről. Gyerünk, rajta!
- Hogy miért nem? - visszhangozta Ron hitetlenkedve. - Talán mert nem akarom az év hátralevő részét azzal tölteni, hogy Dumbledore-nak próbálom megmagyarázni, miért is öltelek meg hidegvérrel és látszólag minden ok nélkül.
- Dumbledore azt mondta, hogy a magid erőm megmutatkozik, ha egyszer veszélybe kerülök - ellenkezett Harry. - De nem fog működni, ha csak egyszerűen leugrom a seprűmről. Félnem kell. És ha te nem segítesz, elmegyek a Tiltott Rengetegbe, és megetetem magam Aragoggal.
- Harry - sóhajtotta Ron elkeseredetten. - Dumbledore azt is mondta, hogy az erő tizenhat és tizennyolc éves kor között mutatkozik meg. Te még csak tizenhat vagy. Légy már egy kicsit türelmesebb!
- Malfoy is csak tizenhat...
- Ó, hagyd már Malfoyt! - ordította Ron dühösen. - Hányingerem lesz, ha szóba kerül! Csak azért, mert Hermionéval jár, nem fogok közreműködni abban, hogy megöld magad!
Harry zöld szemei a haragtól résnyire szűkültek. Előhúzta a pálcáját, és mielőtt Ron rájöhetett volna, hogy mit akar, rászegezte és elkiáltotta magát:
- Rapido!
Ron seprűje irányíthatatlanul kilőtt előre, és a fiú éppen csak hogy meg tudott kapaszkodni, mielőtt nekicsapódott Harrynek, lelökve őt a Tűzvillámról. Ron, miután nagy nehezen sikerült megfékeznie a saját seprűjét, meglátta a föld felé zuhanó Harryt. Megragadta a pálcáját, megcélozta vele a rohamosan süllyedő fiút, és elsziszegte a varázsigét:
- Vingardium leviosa!
Harry, aki némán tűrte a zuhanást, kiabálni kezdett, amikor három méterre a földtől hirtelen megállt. Ott lebegett a levegőben, és szemrehányó tekintettel meredt a barátjára.
- Idióta - motyogta Ron, majd elfordította a pálcáját Harryről.
A fiú erre tovább folytatta a zuhanást a még hátralévő három méteren, majd keményen landolt a kviddicspálya gyepén.
Ron felsóhajtott, előredőlt a seprűjén, majd lesuhant Harry mellé, aki kezét-lábát szétterpesztve feküdt a földön, és olyan arccal bámult az égre, mint aki soha többé nem akar felkelni.
- Nulla - morogta komoran. - Semmi. Nuku. NINCS magid erőm. Most legalábbis biztos, hogy nincs.
- Harry - sóhajtotta Ron, miközben leszállt a seprűjéről. - Arra még nem gondoltál, hogy ha minden vágyad csigává változtatni és agyontaposni Draco Malfoyt, az még nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy a magid képességeid előjöjjenek?
Harry eltakarta az arcát a két kezével, és utálkozva felnyögött.
- Biztos van valami más módszer is arra, hogy beindítsuk az erődet - jegyezte meg Ron. - Valami olyan, amivel nem teszed kockára az életed.
- Már utána olvastam - felelte Harry. - Mardekár Malazár ereje akkor jelentkezett, amikor megküzdött egy sárkánnyal, ami a falujukat fenyegette. De ez évezredekkel ezelőtt volt, amikor még tele volt a vidék sárkányokkal. A sötét varázsló, Grindelwald ereje egy csata során jött elő, amivel szintén nem sokat érek. Hollóháti Hedviget pedig villámcsapás érte, az hozta ki a képességeit. Ezt viszont elég nehéz összehozni.
- Harry... - kezdte Ron lassan megrágva minden egyes szót. - Beszélned kéne Hermionéval. Ez az, amit most tenned kell.
Harry szétnyitotta az ujjait, és a rések között bizalmatlanul pislogott Ronra.
- Miért?
- Mert ő a legjobb barátod, te tökfilkó - vágta rá Ron. - Mert hiányzik neked, és ettől teljesen becsavarodsz.
- Ahányszor csak meglátom - mondta Harry, miközben elvette a kezét az arca elől, - hányinger kerülget.
- Ez aztán romantikus! - jegyezte meg Ron.
- Ahányszor csak meglátom őt Malfoyjal - helyesbített Harry, - hányinger kerülget.
- Hát, azt hiszem, nem árt, ha hozzászoksz a látványhoz - jegyezte meg Ron.
- Nem akarok hozzászokni! - ült fel hirtelen Harry. - Hanem azt akarom, hogy előjöjjön végre a magid erőm!
- Az mágia - mondta Ron együtt érzőn. - Neked össze van törve a szíved. Ezt mágiával nem lehet helyrehozni.

*

- Gondolkoztam a nyárról, Hermione - mondta Draco.
Reggeli-idő volt, és ők együtt ültek a Mardekár asztalánál. (Ez volt Hermione negyedik reggelije a mardekárosokkal, így mostanra már kezdett hozzászokni Monstro állandó szürcsöléséhez és köpködéséhez is.) Draco megdöbbentő gyorsasággal falta a pirítósokat - és Hermione rájött, hogy ő is az a fajta fiú, aki bármit és bármennyit megehet, mégsem hízik egy dekát sem. A lánynak viszont nem volt sok étvágya, így aztán csak tökmagot rágcsált.
- És mire jutottál? - kérdezte.
- Tudom, hogy arról volt szó, hogy elmegyek hozzátok. És még most is szeretném, de az anyám a legutóbbi levelében említette, hogy Vlad bácsikám is meghívott a nyárra. Van egy hatalmas kastélya Romániában, és arra gondoltam, ha van kedved...
Hermione lopva a Griffendél asztala felé sandított. Harry két oldalán Ron és Lavender ült, Parvati pedig Ron mellett foglalt helyet. Amikor Hermione odanézett, Lavender éppen egy falat pirítóst tűzött a villájára, és úgy kínálta Harrynek.
És Harry elfogadta.
Lavender felkacagott.
- Időközben - folytatta Draco, - otthagytam Roxfortot és a Mágiaügyi Minisztérium fizetett bérgyilkosa lettem.
- Mi-micsoda? - köhögött Hermione, miközben a fiú felé fordult.
Draco mosolygott, de szürke szemei komolyak maradtak.
- Hermione, szerelmem - mondta, és az asztalra mutatott a lány előtt. - Te ezt mind meg akarod enni?
A lány követte Draco ujját, és megugrott ültében. Valamilyen úton-módon sikerült megpucolnia legalább száz tökmagot. A magvak egy takaros kis halomban álltak az egyik oldalon, a héjak pedig egy ugyanolyan halomban a másik oldalon. Ám ő arra sem emlékezett, hogy akár csak egy magot is megpucolt volna.
- Oh - motyogta zavartan. - Én, öhm... azt hiszem, félreteszem őket későbbre.
- Ez jó ötlet - vágta rá Draco, majd felállt.
- Sajnálom - pattant fel Hermione is sietve. - Mostanában egy kissé szórakozott vagyok...
- Észrevettem - felelte Draco. - De nincs semmi baj. Csak eszembe jutott valami, amit még meg akartam csinálni. Folyton halogatom, de most itt a jó alkalom, hogy végre elintézzem.
- Segíthetek? - kérdezte a lány bűntudatosan.
- Ebben nem tudsz - felelte Draco, majd felemelte a kezét, és lágyan végigsimított Hermione arcán. Aztán elhúzódott. - Ma délután kviddicsedzésem lesz - tette hozzá. - Vacsoránál találkozunk.

*

Harry úgy szervezte, hogy aznap délután egyedül maradjon a Griffendél klubhelyiségében. Így aztán alaposan meglepődött, amikor a portrélyuk kitárult, és Draco Malfoy lépett be rajta. Miután a szőke fiú felegyenesedett, higgadt pillantással nyugtázta Harry döbbenetét.
- Nem lehet igaz, hogy még mindig "bumszalag" a jelszó - mondta, miközben lehuppant az egyik karosszékbe és kinyújtóztatta hosszú lábait a tűz felé. - Ti, griffendélesek aztán bíztok az emberekben.
Harry leeresztette a könyvet, amit eddig maga előtt tartott, és idegesen körbenézett.
- Egy kicsit óvatosabb is lehetnél, Malfoy - mondta. - Ha kiderül, hogy tudod a jelszót...
- Nem akarok óvatosabb lenni - felelte Draco. - Jól fejbe akarlak vágni egy seprűnyéllel. De persze nem fogom.
- Miért nem? - kérdezte Harry, miközben ismét beletemetkezett a könyvébe. - Kölcsönadhatom a Tűzvillám 5000-esemet - pillantott Dracóra. - Egyébként pedig mi ez a hirtelen támadt ellenszenv? Nem inkább nekem kéne most utálnom téged?
- Nem - vágta rá Draco. - Nekem van okom utálni téged azon egyszerű oknál fogva, hogy teljesen elkeseríted Hermionét.
Harry ismét lecsapta a könyvét és Dracóra meredt. Az arca kipirult a haragtól.
- Azért jöttél, hogy róla beszéljünk?
- Pontosan - bólintott Draco.
- Nekem jobb ötletem van - vágta rá Harry. - Inkább húzz el innen a francba!
- Nézd, és ismerem őt, mármint Hermionét - folytatta Draco úgy, mintha Harry meg sem szólalt volna. - Ő a legcsodálatosabb lány a környéken. Értelmes, sőt, nagyon okos és csinos is. Ráadásul az egyik legbátrabb ember, akit valaha ismertem - tette hozzá elnézve Harry feje fölött. - Csak az a gond, hogy van egy olyan érzésem, valamiért szörnyen boldogtalan. Sokszor rajtakapom, hogy sír, amikor azt hiszi, hogy nem látom. Egy csomószor meg csak bámul maga elé. És ha te a környéken vagy... - nézett Draco egyenesen Harryre, - akkor le sem veszi rólad a szemét.
A pír kezdett eloszlani Harry arcáról. Helyét átvette a döbbenet.
- Nem is áll szóba velem - nyögte ki.
- Dehogy - rázta a fejét Draco. - Te nem állsz szóba vele.
Harry csodálkozva meredt Dracóra.
- Miért mondod ezt el nekem?
- Nem tudom - felelte Draco tűnődve. - De csak úgy vagyok képes rá, ha elhitetem magammal, hogy valójában nem ezt teszem. Most éppen azt képzelem, hogy azért jöttem ide, hogy megmondjam, mekkora egy ökör vagy. És úgy néz ki, hogy a dolog működik.
- Tényleg boldogtalan? - kérdezte Harry fojtott hangon.
- Iszonyúan - felelte Draco. - Hallgass rám, Potter. Kérlek... Beszélj vele. Te vagy a legjobb barátja. Vagy legalábbis az voltál.
A piros folt mostanra teljesen eltűnt Harry arcáról, és a fiú most sápadtnak és meggyötörtnek tűnt.
- Képtelen vagyok rá - mondta.
- Dehogy vagy! - vetette oda Draco, és érezte, hogy a türelme igencsak fogytán van. - Egyébként is, mitől félsz?
- Hogy igaza van - felelte Harry. - Nem törődtem vele. Annyi éven át olyan természetesnek vettem, hogy ott van mellettem. Ezért most fizetnem kell. Meg kell fizetnem érte. De nincs az a fizetség, ami jóvátenné...
- Nézd - vágott közbe Draco. - Ha bűntudatban akarsz dagonyázni, felőlem nyugodtan megteheted. Üsd csak ki magad. De - folytatta, miközben előredőlt és belenézett Harry szemébe - én nem leszek az örök második. Nem fogok csak azért vele lenni, mert téged nem kaphat meg.
- Harry? - hallatszott egy hang, ami mintha a szék mögül jött volna.
Harry ijedten fordult hátra.
- Sirius! - kiáltotta. - Majdnem elfelejtettem, hogy találkozót beszéltünk meg.
Felállt a székből és odatérdelt a kandalló elé. Draco is követte a példáját, és hamarosan meglátta Sirius tűzben lebegő fejét. A varázsló sötét haja le volt vágva, szemlátomást frissen borotválkozott, és olyan ápolt és elegáns volt, amilyennek még egyikük sem látta őt.
- Sirius! - köszöntötte Harry boldogan, és a férfi felé nyúlt, mintha kezet akarna vele fogni. A mozdulat közben Draco meglátta Harry tenyerén a sebhelyet, melynek ő a pontos mását viselte. Ezek szerint Harry sem gyógyíttatta be.
- Jól nézel ki, Sirius - biccentett felé Draco, miközben odatérdelt Harry mellé.
A szőke fiú láttán örömteli mosoly suhant át a varázsló arcán, de egy pillanat múlva felváltotta valamiféle aggodalom.
- Nem tudtam, hogy mindketten itt lesztek - mondta Harrynek.
- Bocs - felelte a fiú. - Torlasz-bűbájt tettem az ajtóra, hogy elvegyem a kedvét annak, aki be akar jönni, de Malfoynál persze nem működött. Jellemző - tette hozzá Dracóra pillantva.
- Mostantól fogva meg kell barátkoznod a gondolattal, hogy magid vagyok, Potter. És ezáltal nagyságrendekkel jobb vagyok nálad - vetette oda Draco.
- Én is magid vagyok, te szemét - mordult rá Harry.
- Mondani könnyű - válaszolta Draco lenézően. - De tudod valamivel bizonyítani?
- Fejezzétek be! - csattant fel Sirius ingerülten. - Úgy vitatkoztok, mint egy idős házaspár - tette hozzá, mire mindketten felháborodottan hördültek fel. - Na, jól van - folytatta a férfi. - Amit mondani akartam, az nem olyan fontos. Most inkább megyek. Majd küldök egy baglyot, Harry.
Azzal eltűnt.
- Sirius! - szólt utána Harry döbbenten, aztán odafordult Dracóhoz. - Kösz szépen, Malfoy!
Ám a fiú csak töprengve bámult maga elé.
- Vajon mit akart neked mondani? - kérdezte tűnődve.
Harry nekidőlt az egyik puha fotel lábának és megrázta a fejét.
- Most már kénytelen vagyok kivárni a levelét - felelte ingerülten. - Miért nem húzol el innen, Malfoy? Megfájdul tőled a fejem.
- Jól van - mondta Draco, azzal felállt. - Csak még valamit, Potter.
- Mi az?
- Az önfeláldozás távol áll a természetemtől - jelentette ki szárazon. - Úgyhogy fogalmam sincs, hogy ez csak a Százfűlé-főzet egyik utóhatása-e, vagy valami más. De ha az, és te még akkor is megkeseríted Hermione életét, amikor már elmúlt rólam ez a nagylelkűségi roham, hát én esküszöm, hogy visszajövök és kitépem a bordáidat, aztán a fejemre tűzöm őket, mint egy kalapot. Felfogtad?
- Felfogtam - vágta rá Harry, és önkéntelenül is elvigyorodott. - A hasonlatodért pedig egy csillagos ötös jár.
- Kösz - biccentett Draco, majd távozott a portrélyukon át.

*

Másnap zuhogott az eső, dörgött és villámlott, az ég pedig nedves, fekete fémre emlékeztető színt öltött. Mindez nagyszerűen illett Hermione hangulatához. Befészkelte magát a klubhelyiségben egy karosszékbe, és borús kedvvel bámulta a pattogó tüzet. Épp azon gondolkodott, hol lehet Csámpás. Olyan jól megnyugtatta volna most, ha ott alszik a cica az ölében.
Ekkor kinyílt a portrélyuk, és Ron lépett be rajta vizet fröcskölve szanaszét a talárjáról.
- Szia, Ron - köszönt rá Hermione, és örült, hogy a fiút végre Harry nélkül látja. Barátja gondterhelt arcának láttán azonban elkomorult. - Minden rendben van? - kérdezte.
- Nem esküdnék meg rá - hangzott a válasz.
- Hol van Harry? - szegezte neki a kérdést Hermione.
- Kviddicsedzésünk volt - kezdte Ron tétován. - De hamarabb befejeztük a vihar miatt. Zivatarban mégsem lehet kviddicsezni.
- Hát persze - bólintott a lány.
- Szóval már félúton voltunk visszafelé, én Freddel és George-dzsal beszélgettem... és amikor megfordultam, Harry... már nem volt ott.
- Nem volt ott? - ismételte Hermione hitetlenkedve. - Eltűnt?
- Nem, nem tűnt el. Alicia Spinnet állítólag látta őt a Tiltott Rengeteg felé repülni.
- Hát... - sóhajtotta Hermione gondterhelten, - biztos megvolt rá az oka...
- Engem éppen ez az ok aggaszt - felelte Ron.
Hermione már épp azon volt, hogy rákérdezzen, hogy értette ezt, amikor kinyílt a portrélyuk, és Draco lépett be rajta. Ron nem fogadta túl lelkesen.
- Kellett nekünk emlegetni ezt az irritáló alakot - morogta, és Hermione tudta, hogy a történtek ellenére Ron és a bátyjai még mindig nem kedvelték meg Dracót, és soha nem is fogják. - Hé, Malfoy! Nem szambázhatsz csak úgy ki-be a klubhelyiségünkből, mert előbb-utóbb elkapnak.
- Rólam beszéltetek? - kérdezte Draco hűvösen. - Csak mert elcsíptem néhány szót, és abból sokkal inkább úgy tűnt, hogy Harry a téma. Hogy lelépett, és már megint valami hülyeséget csinált, igaz?
- Igen, és erről te tehetsz! - csattant fel Ron.
- Én?! Mégis miért?
- Ez az egész... magid dolog - intett Ron a karjával. - Harry nem képes elviselni, hogy a te erőd működik, az övé pedig nem, érted? Mindent megpróbál, csak hogy aktivizálja valahogy. Még arra is megkért, hogy lökjem le a seprűjéről...
- Mit csinált? - kapta fel a fejét Hermione döbbenten.
- Jól hallottad - nézett rá Ron. - És mindent elolvasott a magidek történetéről, hogy megtudja, melyikük ereje hogyan jelent meg, és az egyik, azt hiszem, Hollóháti Hedvig például kint volt egy viharban és belecsapott a villám és...
Hermione felpattant ültéből.
- Gondolod, hogy azért ment ki, hátha belecsap egy villám?
- Ennyire még Harry sem lehet hülye - jegyezte meg Draco.
- Általában nem - bólintott Ron, - de mostanában nincs egészen magánál. Méghozzá miattad - fordult Hermionéhoz. - Állandóan Malfoyjal lógsz, és folyton össze vagytok bújva...
- Nem is bújunk össze! - háborodott fel Hermione a nyilvánvaló igazságtalanságon. - Vagy igen? - fordult Dracóhoz.
- Sajnos nem - ismerte be a fiú.
Ron kétkedő arcot vágott, Hermione pedig töprengve fordult hozzá.
- Azt akarod mondani, hogy Harry valójában miattam és Draco miatt ment ki a viharba, hogy aktiválja a magid erejét? - kérdezte hitetlenkedve.
- Hiányzol neki, Hermione - felelte Ron.
- És semmi nem ér fel egy olyan szerelmi vallomással, mint ha egy kupacnyi hamuvá égeti magát miattad - tette hozzá Draco.
Hermione dühösen fordult felé.
- Ezzel nem segítesz! - kiáltotta.
- Figyelj - szólt Draco meghökkenve a lány hevességén. - Nem tudhatjuk biztosan, hogy ezért ment el!
- De hát mi másért ment volna? - kérdezte Hermione majdhogynem sírva. Azután felállt és tapogatni kezdte a zsebeit a pálcája után kutatva. - Utána megyek - jelentette ki. - Ti ketten azt csináltok, amit akartok - tette hozzá, miközben megtalálta a pálcáját, majd elindult a portrélyuk felé.
- Én veled megyek - vágta rá Draco, és már indult is utána.
Ron azonban megrázta a fejét.
- Én itt maradok, hátha közben visszajön - mondta.
- Rendben - bólintott feléjük Hermione, majd futásnak eredt a folyosón. Dracónak viszont - akinek sokkal hosszabb lábai voltak, mint neki - elég volt csupán kocognia, hogy lépést tartson vele.
- Hermione - pillantott rá, amikor befordultak egy sarkon. - Nyugodj le, oké?
- Te ezt nem érted - szólt vissza a lány. - Az egész az én hibám.
Lerohantak az előcsarnokba vezető lépcsőn, majd kiléptek a kastély kapuján.
És egyenesen beleütköztek Harrybe.
A fiú csurom víz volt, az inge és a nadrágja a testéhez tapadt, a haja pedig nedves tincsekben lógott a homlokára, de ezt leszámítva teljesen egészségesnek tűnt. Az iskolai talárját viselte a kviddicsmeze fölött, a kezében pedig a bőrig ázott Csámpást tartotta.
- Harry! - kiáltott fel Hermione a könnyeivel küszködve. - Jól vagy? Nem esett bajod?
Harry kifejezéstelen tekintettel meredt rájuk.
- Jól vagyok - felelte kisvártatva. - A macskádnak sikerült beszorulnia az egyik esőcsatornába. Meghallottam a nyávogását, amikor visszafelé tartottunk az edzésről, úgyhogy elmentem és kiszedtem.
Csámpás összegömbölyödött a karjában, és szörcsögve dorombolni kezdett.
- Túl kövér ez a macska - közölte Harry szenvtelenül. - Nem kéne annyit etetned.
Mennydörgés hangzott fel, és a zivatar újult erővel zendített rá a fejük felett. Csámpás aggodalmas képet vágott.
- Be kéne mennünk - javasolta Draco, miközben elindult visszafelé a lépcsőn. Hermione elindult utána, Harry pedig - ha jóval lassabban is, de - követte őket. Amikor végre bent voltak, Csámpás kiugrott Harry kezéből, és a földet érés után alaposan megrázta magát. Hermione és Draco, akik még nem voltak olyan vizesek, mint Harry, megborzongtak. Harry viszont csak állt ott, és egyre nőtt körülötte a tócsa, ami a talárjából és a cipőjéből csöpögő vízből gyűlt össze.
- Miért rohantatok olyan lélekszakadva utánam? - kérdezte színtelen hangon. - És miért kérdezted, hogy jól vagyok-e?
- Öhm - nyögte Hermione, és szörnyen ostobának érezte magát. - Vissza kéne mennünk a Griffendél toronyba, Harry... csurom víz vagy...
A fiú szeme összeszűkült, ahogy ránézett, de azért elindult a lépcsőn felfelé. A többiek követték.
- Nem válaszoltál még - szólt oda később a lánynak, miután befordultak az egyik sarkon.
- Hermione szerint azt akartad, hogy beléd csapjon egy villám - közölte Draco szárazon. - Hogy beindítsd a magid erődet. Mondtam neki, hogy hagyjon, de mindenáron utánad akart menni.
Harry megállt és a lányra nézett.
- Hogy belém csapjon egy villám? - visszhangozta. - Ennyire hülyének néztek?
A lánynak ezzel betelt a pohár.
- Nem is tudom! - csattant fel. - Szerinted mennyire kell hülyének lenned ahhoz, hogy megkérd Ront, hogy lökjön le a seprűdről?
- Ronnak nagy a szája - vágta rá Harry szűkszavúan, aztán megállt és elbámult mellette. Hermione megfordult, hogy lássa, mit néz, és egy félig nyitott ajtót látott, ami egy félhomályos szobába nyílt, és amin át üveg ezüstös csillogása szűrődött ki.
- Nem... - szólt Harry. - Ez nem lehet...
- Mi? - kérdezte a lány zavartan, ám Harry szó nélkül elcuppogott mellette és kitárta az ajtót. Azután belépett a szobába, Hermione és Draco pedig aggodalmas pillantásokat váltva követték.
A lány nem emlékezett rá, hogy látta-e már valaha ezt a szobát. Egy tágas, homályos terem volt, melynek egyik fala mentén végig ablakok sorakoztak, azokon át pedig beszűrődött a viharos alkony ólmos szürkesége. A másik falon pedig ott lógott az a tárgy, melynek ezüstös csillogását Hermione már odakint is látta. Egy tükör volt. Nagy és ovális, a szélén körbe sötét fakerettel. Valószínűtlenül tiszta volt a kép, amit visszavert, és a félhomályban mintha még valamiféle halvány fényt is sugárzott volna.
Harry odasétált és úgy bámulta, mintha benne rejlene az univerzum valamennyi titka. A víz szünet nélkül csöpögött a hajából, a nadrágjából és talárjának csatakos széleiből, de észre sem vette.
- Harry - szólította meg Hermione bizonytalanul, miközben odalépett mögé. Ám ő nem fordult meg, és úgy tűnt, mintha nem is hallotta volna a lányt. - Harry - próbálkozott újra Hermione. - Mit nézel?
- Minket - felelte Harry. - Téged és engem.
Hermione belenézett a tükörbe, és ő is megpillantotta a tükörképüket.
- Én is látom - jegyezte meg. - Nem nagy ügy, hiszen ez csak egy tükör.
- Nem - ellenkezett Harry türelmetlenül, de a következő pillanatban hirtelen elhallgatott és tágra nyílt szemmel fordult oda a lányhoz. - Mit mondtál, mit látsz?
- Téged és magamat - felelte Hermione csodálkozva. - Ott vagyunk - mondta és a tükörre mutatott. De aztán összeszűkült a szeme. Volt valami a tükörképükben - valami furcsa.
- És most? - kérdezte Harry, miután jó háromméternyit hátrált tőle. - Most mit látsz?
Hermione visszafordult a tükörhöz. És egy másodpercre kihagyott a szíve.
- Még mindig téged és magamat - lehelte elhaló hangon. - Csak... Harry, te a tükörben száraz vagy. És van... - folytatta volna, ám hirtelen elhallgatott és megpördült. - Miféle tükör ez?
- Olvasd el a feliratot - válaszolta a fiú, aki még mindig döbbentnek tűnt, de már nem volt olyan elgyötört, mint korábban.
Hermione elolvasta: Edevis amen ahze erkyt docr amen.
És mivel egy kissé okosabb volt Harrynél, neki csak egy percébe telt rájönni, a felirat tükörírással van írva.
Nem arcod tükre ez, hanem a szívedé.
- Már meséltél erről a tükörről - szólt lassan. - régebben... A családodat látod benne, Harry...
- Korábban tényleg így volt - válaszolta a fiú. - És még mindig ott vannak. Csak most mi vagyunk az előtérben. Lehet - folytatta elgondolkodva, - hogy az emberek szíve vágya időnként megváltozik.
Nagyon sápadt volt, de egyenesen a lány szemébe nézett, méghozzá olyan mélyen, ahogy már napok óta nem tette.
A válla fölött elnézve Hermione látta, hogy Draco az ajtóhoz sétál és kimegy. Összeszorult a szíve. De ő nem mehetett el. Az egész élete volt most a tét... És tudta, hogy a sorsa itt fog eldőlni, ebben a szobában.
Az ajtó becsukódott Draco mögött, és Hermione Harryhez fordult.
- A tükör azt mutatja, amire vágysz - mondta lassan.
Harry bólintott.
- De Dumbledore nem azt mondta, hogy a legtöbb ember olyasmit kíván, ami rossz neki?
- A legtöbb ember - felelte Harry. - De nem mindenki - tette hozzá le sem véve a szemét a lányról. - Szeretsz? - kérdezte.
- Persze, hogy szeretlek - vágta rá Hermione. - Egész életemben senkit nem szerettem még annyira, mint téged. De félek tőled, Harry. Olyan könnyen meg tudsz bántani. Ezért szeretek Dracóval lenni. Mert ő nem bántana engem, és egyébként sem tudna mivel.
Harry megfordult, tett néhány lépést az ellenkező irányba, aztán visszafordult és ismét a szemébe nézett.
- Érdekes - mondta, - épp tegnap beszéltem Dracóval, és rájöttem valamire. Rájöttem, hogy tartozok neked egy bocsánatkéréssel.
A lány hitetlenkedve meredt rá. Harry olyan sápadt volt, hogy arcán az egyetlen színfoltot zöld szemei képezték.
- Sajnálom - mondta. - Sajnálom, hogy sosem mondtam neked, hogy szeretlek. Sajnálom, hogy addig vártam, amíg majdnem elveszítettelek, és csak azután léptem. Sajnálom, hogy hazudtam neked, amikor megkérdezted, hogy mit érzek irántad. De sosem gondoltam át igazán. Számomra mindig is olyan természetes volt, hogy hozzám tartozol... mint ahogy az is, hogy varázsolni tudok. Sosem ültem le azon gondolkozni, hogy mennyire szeretek varázsolni, és hogy mit jelent ez nekem. Egyszerűen csak része az életemnek. De ha elveszíteném... ha többé már nem lennék képes varázsolni... - Elhallgatott. - Nem vagyok Malfoy. Én nem tudok úgy bánni a szavakkal, mint ő. De tudom, hogy mit érzek.
Hermione csak meredt rá. Képtelen volt megszólalni. Még gondolkodni sem bírt.
- Azt akarom, hogy boldog légy - mondta ki Harry lassan. - És ha én nem teszlek boldoggá, akkor azzal az emberrel kéne lenned, aki azzá tesz.
Ránézett a lányra. Harry, akit Hermione mindig is szeretett. De nem azért, mert bátor volt - bár kétségkívül az volt, - vagy mert okos volt - bár ebben sem volt hiba, - esetleg azért, mert remek táncos volt (amit viszont nem mondhatott el magáról), hanem mert jó volt. Olyasfajta jóság lakozott benne, amivel csak kevesek büszkélkedhettek, tinédzser fiúk esetében pedig egyenesen ritkaságnak számított. Olyasfajta jóság volt ez, amellyel nem csak adni volt képes, de lemondani is.
- Ő tényleg szeret téged - mondta Harry. - Persze nem úgy, mint én, de...
Elhallgatott, megfordult és elindult az ajtó felé. Hermione tudta, hogy el fog menni, mert ha Harry egyszer a fejébe vett valamit, azt véghez is vitte. És ha mondott valamit, azt komolyan is gondolta. Visszaidézte magában, mit is mondott neki Harry az imént, és belegondolt, milyen lenne, ha élete hátralévő részét nélküle kéne leélnie.
- Harry - szólalt meg, miközben ellökte magát a faltól és tett felé egy tétova lépést. - Kérlek, gyere vissza.
Harry megfordult, de Hermione nem láthatta az arcát, mivel az árnyékban állt. Mindössze ingének derengő fehérségét, és bőrének sápadtságát látta.
- Kérlek, gyere vissza - ismételte meg.
És Harry visszament. Megállt a lány előtt és a szemébe nézett.
Aztán a kezei a lány vállára simultak - Harry kezei - és a fiú megcsókolta őt. Amikor Hermione átkarolta, csurom víz lett, és ez a hűvös nedvesség még a ruháján keresztül is megborzongatta. A fiú bőre hideg volt, akár a jég, de a keze, amivel megérintette őt, égetett. Az íze pedig esővízzel keveredett könnycseppeket idézett.
Hermione a falnak dőlt, de közben tovább csókolta Harryt. A kezei remegtek, és a fülében valamiféle zümmögést hallott, ami aztán egyre erősödött és végül zenévé vált - a legszebb zenévé, amit valaha is hallott.
Elámulva tolta el magától Harryt, és a fiú arckifejezéséből tudta, hogy ő is hallja.
- Mi ez? - kérdezte Hermione csodálkozva.
- Főnixdal - felelte Harry legalább olyan döbbenten.
- Honnan jön? - nézett körül Hermione. A sűrű hóesésben azonban nem sokat látott.
- Öhm - nyögte Harry kissé zavartan. - Belőlem, azt hiszem.
- Harry - suttogta a lány alig hallhatóan. - Havazik.
- Tudom - szólt a fiú a korábbinál nagyobb zavarban.
- Idebent? Júniusban?
- Hát - motyogta Harry egyre pirosodó fülekkel, - Dumbledore azt mondta, hogy "heves érzelmek" is beindíthatják a magid erőmet.
- Működnek?
- Igen - vágta rá a fiú döbbenten, de nevetve. - Érzem. Mintha felkapcsoltak volna egy lámpát idebent. Csak még azt nem tudom pontosan...
- Hogyan irányítsd őket? - vigyorodott el a lány, amikor számtalan huhogó kisbagoly kezdett el potyogni a plafonról.
- Igen - vigyorgott vissza Harry.
- Nem is tudtam, hogy ennyire szereted a baglyokat - jegyezte meg Hermione az egyre sűrűsödő bagolyzápor láttán.
- Csókolj meg újra - javasolta Harry. - Akkor talán kanárik is lesznek.
- Harry - motyogta a lány, miközben ismét megcsókolta. - Tudsz róla, hogy ez a hó kék?
- Szeretem a kéket - felelte Harry. - A kedvenc színem.
- Kék hó?
- Miért ne?
- Mindig azt mondtad, hogy a hó olyan romantikus - kuncogott Hermione.
- Még jó, hogy nem Hagrid vagyok - mormolta Harry egy újabb csókot nyomva a lány szájára. - Akkor most durrfarkú szurcsókok záporoznának.

*

- Beszélnem kell Dracóval - mondta a lány egy jó idő múlva, amikor már elhagyták a tükrös szobát és visszafelé sétáltak a folyosón. Harry átázott cipője minden egyes lépésnél hatalmasat cuppant, de a fiú szemlátomást teljesen elégedett volt a világgal és azon belül is mindennel.
- Tudom - felelte. - Nekem is beszélnem kéne vele.
- De én szeretnék először - vágta rá Hermione.
- Rendben - bólintott Harry, miközben elengedte a kezét. - De aztán nehogy hirtelen úgy dönts, hogy mégis inkább őt szereted - tette hozzá figyelmeztetően. - Ezt nem viselném el még egyszer.
- Ha kétségeim támadnának, elég, ha visszamegyek a tükörhöz - ugratta a lány, miközben hátrálva elindult a folyosón. - Feltéve hogy megtalálom még egyszer.
- Ne feszítsd a húrt, Hermione - intette Harry. - A hátamat kék hó borítja, a hajam meg tele van bagolytollal. Már így is úgy nézek ki, mint egy elmebeteg.
De közben mosolygott. A lány egy csókot dobott felé, majd elrohant a folyosón. Ám amint kikerült Harry látóteréből, lelassított és elővette a blúza alól az epiciklikus amulettet. Tudta, hogy ez tisztességtelen, de nagyon szerette volna megtalálni Dracót, és el sem tudta képzelni, hol lehet.
Koncentrált, minden erejével Dracóra összpontosított, maga elé képzelte őt olyan tisztán, ahogy csak tudta... A jól ismert vonásait, világosszürke szemeit, ezüstszínű haját, fanyar félmosolyát... és a medál egyszer csak megrezdült. Hermione tett egy lépést előre, mire ismét rándult egyet.
Az enyhe rezgést követve hamarosan kiért a kastélyból, majd le, egyenesen a tóhoz. Az eső már elállt, de minden csupa víz volt. A medálból eredő rezgések ahhoz a kis facsoporthoz vezették, ahol Draco a fekete rózsát növesztette neki két nappal ezelőtt.
És a fiú ott volt. Hátát egy fa törzsének vetve állt és a tavat bámulta. A levelekről és ágakról lehulló esőcseppek pedig mintha egy ragyogó ketrecet vontak volna köré.
Hermione odalépett mögé, és a kezét óvatosan a fiú karjára tette.
- Szia - köszönt neki, de Draco meg se rezdült.
- Nem kell mondanod semmit - szólalt meg. - Már tudom.
- Draco - sóhajtotta Hermione, mire a fiú végre megfordult és a szemébe nézett. Az arckifejezése kifürkészhetetlen volt, és ha a lány nem ismerte volna olyan jól, fel sem merült volna benne, hogy bántja valami.
- Kiderült - mondta kimérten, - hogy még most is érzem egy kicsit, amit Harry, ha éppen felfokozott érzelmi állapotban van.
- Óh - nyögte Hermione, miközben elpirult. - Sajnálom...
- Nem kell sajnálnod - felelte Draco. - Mindig tudtam, hogy ez előbb-utóbb bekövetkezik. Nem vettem róla tudomást, de attól még tudtam. - Megpróbált rávigyorogni a lányra, de nem sikerült neki, mire megvonta a vállát. - Emlékszel, mikor a szekrényben voltunk, még a kúrián?
- Hát persze - bólintott a lány.
- Egész idő alatt Harry nevét ismételgetted.
- Micsoda? - Hermione úgy érezte, hogy mindjárt lángra lobban az arca. - És ezt miért nem tetted szóvá?
Draco ismét megvonta a vállát.
- Tizenhat éves vagyok - felelte. - Eszem ágában sincs megszakítani egy ilyen csodálatosnak ígérkező dolgot egy ilyen apróság miatt.
Hermione a tenyerébe temette az arcát.
- Tisztára zavarba hozol.
- Ugyan! - felelte Draco. - Te mindig is őszinte voltál. Sosem mondtad azt, hogy nem szereted Harryt. És ha a helyedben volnék, én is inkább belé lennék szerelmes, nem pedig magamba. - De aztán hirtelen elfintorodott. - Jó ég, miket beszélek?! Hiszen ez nem igaz! Én nagyságrendekkel jobb vagyok, mint ő. Szóval bolond vagy, Hermione.
- Én szeretlek téged - jelentette ki a lány.
Draco egy percig hallgatott, aztán így szólt:
- Igen. Tudom. Mint... ahogy Ront is szereted.
- Az más - rázta meg a fejét Hermione. - Senki iránt nem éreztem még úgy, ahogy irántad. Ezt nem tudom szavakba önteni... De fontos vagy nekem. Akár Harryvel vagyok, akár nem, nem akarom, hogy eltűnj az életemből. Szeretném, ha a közelemben lennél. Gyere el hozzánk a nyáron! - mosolyodott el félénken. - Hadd legyen féltékeny az a halomnyi lány, aki kiveti rád a hálóját, mihelyt kiderül, hogy nem is vagyunk együtt.
- Harry nem fogja bánni?
- Nem. Ő kedvel téged a maga módján - vágta rá Hermione teljes meggyőződéssel. - Azt hiszem, hiányoznál neki, ha csak úgy egyszerűen eltűnnél.
- Ő is hiányozna nekem, azt hiszem - válaszolta Draco. - Hiányozna az állandó "Fogd be, Malfoy!"-ozás. Már egészen hozzászoktam. Crak és Monstro sosem mondja nekem, hogy fogjam be. Néha nem árt egy kis változatosság.
- Szerintem nyugodt lélekkel számíthatunk rá, hogy Harry rendszeres időközönként rád szól majd, hogy fogd be - jegyezte meg Hermione.
Draco arcán egy furcsa kis mosoly jelent meg, ahogy figyelte őt.
- Akkor tehát - kezdte - te és Potter most már... hivatalosan is?
- Hivatalosan? - visszhangozta Hermione csodálkozva. - Hát ezt így nem beszéltük meg konkrétan, de...
Draco elkapta a lány kezét, és maga felé fordította, hogy megnézze rajta az óráját.
- Egy perc múlva három - mondta. - Mondjuk azt, hogy pontban délután háromkor hivatalosan is megkezdődik a kapcsolatod Harryvel, rendben?
- Akkor addig még van egy percünk... de mire is? - kérdezte a lány, ám Draco csak megrázta a fejét és így szólt:
- Hermione. Húzod az időt.
Azzal még mindig a fa törzsének támaszkodva magához húzta a lányt a csuklójánál fogva, Hermione pedig meglepetésében előredőlt és nekiesett. Draco megcsókolta.
Később Hermione úgy gondolta, hogy a fiú belesűrített mindent ebbe a csókba; az iránta táplált összes érzelmét, szenvedélyének legutolsó morzsáit, és a beteljesületlen szerelem legapróbb foszlányait is. Mintha csak ki akart volna égetni magából mindent, amit érzett; kiüríteni a szívét és kifacsarni egészen szárazra. Abban a pillanatban azonban Hermione csak annyit fogott fel, hogy a térdei elgyöngülnek, a fülében pedig különös zaj morajlik, mintha valaki kagylókat szorítana rá. Behunyta a szemét, és lezárt szemhéjai mögött villódzó fények táncoltak.
Azon tűnődött, hogy talán ő az egyetlen lány, aki egy napon két magiddel is csókolózik. Aztán felvetődött benne a kérdés, hogy mi van, ha ez valamiféle tragédiához vezet.
Draco végül elhúzódott tőle, mire a világ ismét a helyére került.
- Három óra, Granger - mondta, miközben elengedte a kezét.
- Húha - motyogta Hermione elgyengülten, ahogy felnézett rá. Draco ajkán ismét az a furcsa kis mosoly játszott, ami egyszerre tükrözött vidámságot és sajnálatot. Hermione tudta, hogy a fiú épp az imént fedte fel előtte teljes egészében az érzelmeit. És azt is tudta, hogy ezt soha többé nem fogja megtenni.
Draco kissé elvigyorodott.
- Szóval? - kérdezte.
- Ez... csodálatos volt - suttogta a lány.
- És?
- És ha még egyszer megpróbálod, felpofozlak.
A fiú szája még szélesebbre húzódott, míg végül igazán elvigyorodott.
- Imádsz engem ütni-verni, igaz, Granger? - kérdezte. - Talán nem ártana ezen elgondolkodnod.
Hermione visszavigyorgott rá, miközben megrovóan így szólt:
- Fogd be, Malfoy!

*

- Mit mondott Ron? - kérdezte Hermione kíváncsian.
- Csak annyit, hogy épp ideje volt már, aztán tett egy elég csúnya megjegyzést, amit inkább nem ismételnék meg. És közölte velem, hogy szó szerint értette.
- Erre te? - kacagott fel Hermione.
- Csigává változtattam a seprűjét simán csak azzal, hogy rámutattam.
- Tényleg?
- Valójában békává akartam - ismerte be Harry. - És Pulipinty megette a csigát, úgyhogy lógok egy seprűvel Ronnak. Ez a magid dolog elég sok bajt okoz, de tényleg.
Hermione felnevetett, miközben egy almáért nyúlt. Mennyi minden megváltozhat huszonnégy óra alatt - gondolta. Tegnap még zuhogott az eső és minden olyan reménytelennek tűnt, most pedig... Lent a tónál költötték el az ebédjüket, mivel az ég teljesen kitisztult, és gyönyörű júniusi nap ragyogott rájuk. Harry a hátát egy kőnek vetve ült, ő pedig a fiú térdének támaszkodott.
- De nem mondanál le róla, igaz? - kérdezte a lány.
- Nem hiszem - felelte Harry. Lustán játszadozott Hermione egyik hajfürtjével. Kihúzta egyenesre, majd elengedte és hagyta, hogy visszaugorjon az eredeti formájába. - Beszéltem Dumbledore-ral, és mondta, hogy indít a nyáron egy oktatási programot képzetlen magidek részére Írországban, és ha akarok, akkor mehetek.
- És akarsz? - fordult felé a lány.
- Legalább megszabadulok a Dursleyktől - vonta meg a vállát a fiú. - És csak két hónap az egész. Úgyhogy augusztusban már találkozhatunk is.
- Tudod, hogy Draco így is eljön hozzánk, ugye?
- Tudom - felelte Harry. - Lóghatunk hármasban is. Majd lemegyünk a tengerpartra és megnézzük, hogy Malfoy le tud-e barnulni.
- Hahó! - hangzott fel a távolból, mire mindketten odafordultak és meglátták a tópart mentén feléjük rohanó Dracót. Amikor a fiú odaért, csúszva fékezett le előttük, majd a térdére támaszkodva meggörnyedt és csak kapkodott levegő után.
- Harry... - zihálta.
- Egész idáig futottál? - kérdezte Hermione csodálkozva.
Draco bólintott.
- Miért?
- Beszélnem kell veled - sandított fel Harryre két lélegzetvétel között. Ha zavarta is, hogy együtt látja őket, hát nem mutatta ki. Ebben már volt gyakorlata. - Potter... - szólította meg a fiút, miközben egy darab papírt nyújtott felé. - Ez most jött... bagolypostával.
Mindketten felálltak, és Harry elvette Dracótól a levelet. Azután széthajtotta, elolvasta, és hirtelen falfehér lett.
- Harry - faggatta Hermione aggódva. - Valami rossz hír?
A fiú szó nélkül átnyújtotta neki a levelet, melynek feladója Sirius volt.

Harry és Draco!

Úgy gondoltam, mindkettőtöknek címzem ezt a levelet, mivel a témája egyformán érint benneteket. Két dolgot szeretnék elmondani: Az egyik az, hogy elfogadták a Harry iránt benyújtott törvényes örökbefogadási kérelmemet, és az eljárás néhány hónapon belül le is zárul. Ennek nagyon örülök, és remélem, hogy te is, Harry. A másik, amit Draco talán már tud, hogy Narcissával úgy döntöttünk, augusztusban összeházasodunk, amint kimondják a válását Luciusszal. Ez szintén nagyon boldoggá tesz, és remélem, ti is örültök neki...

- Hogy érti azt, hogy te már tudsz róla, Draco? - kérdezte Hermione döbbenten, miután felnézett a levélből.
- Egy másik levél is jött ezzel együtt, amit az anyám írt, de csak nekem címezte - felelte kábultan. - Nagyjából ugyanez volt benne. De nem tudom elhinni - tette hozzá fejcsóválva. - Ezt nem hiszem el!
- Akkor tehát ezt akarta nekem Sirius elmondani akkor, ott a klubhelyiségben - motyogta Harry ugyanolyan villámsújtottan.
- Sirius! - kiáltott fel Draco. - Az a ravasz kutya! Szó szerint!
- Hát én sejtettem, hogy valami ilyesmi fog történni - szólt közbe Hermione, aki most a visszafojtott nevetéstől lett egyre pirosabb. - Ti nem?
- Nem - rázta meg a fejét Harry és Draco egyszerre.
- De azt azért tudjátok, hogy ez mit jelent, ugye? - mutatott a papírra a lány. - Ha ők összeházasodnak, és Sirius örökbe fogadja Harryt, akkor ti...
- Testvérek leszünk - bökte ki Harry egy rémült pillantást vetve Dracóra.
Dracónak leesett az álla, ahogy visszanézett rá.
Hermione nem tudta magát tovább türtőztetni.
- Testvérek! Ti ketten! - kacagott fel csengő hangon. - Ha látnátok magatokat! - nyögte nevetve. - Óh, ha látnátok magatokat!
- Hermione! - nézett rá Harry mérgesen.
- Nem tehetek róla! - kuncogta. - Ezen muszáj nevetni!
És ekkor Draco is nevetni kezdett. Harry még sosem látta őt így nevetni - nem csak kuncogott, hanem tiszta szívből nevetett. Leült a fűbe, az arcát a tenyerébe temette, és csak úgy rázkódott. Lassan Harry szája is mosolyra húzódott, és amikor meglátta, hogy Hermione a hasát fogva összegörnyedt a kacagástól, ő is nevetni kezdett.
A nevetésük hangja felszökkent a magasba, átsuhant a tó felett, végigszaladt a pázsiton és beszökött a távolban magasodó kastély falai közé.

(Fordította: Tipca & Severyn Snape)

Vissza