- Hogy... ? Hogyan...? - dadogott Draco halálsápadtan.
- Ő jött a szobádba. Gondolom, elolvasta a neked címzett levelet.
- Szent isten... - hűlt el Draco. De nem azért, mert Hermione illetlenül viselkedett volna, hanem mert beleesett a csapdába.
- Dehát... Hogyan? - faggatta az apját kétségbeesetten.
- Igazság szerint magam sem tudom. Ide, a kastély belső termeibe csak az én közvetlen családtagjaim hoppanálhatnak. Mivel elvileg neked kellett volna jönnöd, eszembe sem jutott ezen a szabályon változtatni. Hogy jöhetett hát ide Hermione...?
Draco tudta. Egy pillanatra be kellett hunynia a szemét, hogy erőt tudjon magán venni.
- Terhes - mondta velősen.
- Ó! Így már értem! Olyan gyermeket hord a szíve alatt, akiben Malfoy vér folyik...
- Igen. Ezért hoppanálhatott ide. Bár ne tette volna!
- Legalább biztos lehetsz benne, hogy a gyerek a tiéd - jegyezte meg Lucius fanyar humorral. Ám ahogy Draco az apjára pillantott, abból egyértelműen kitetszett, hogy neki nem tetszett ez a poén.
Lucius köhintett egyet, aztán összeráncolta a homlokát.
- Ez nekem akkor sem gömbölyű - mondta. - Hermione nem tudja, hogy tartod velem a kapcsolatot?
- Dehogynem tudja.
- Akkor végképp nem értem. Arról a levélről mérföldekre bűzlött, hogy csapda. Hogyan sétálhatott akkor bele Hermione?
Draco szomorúan nézett vissza az apjára.
- Azt mondtad, leírtad benne, hogy Harry veszélyben van. Egy anyának elég ennyi.
- De Hermionénak? Azt hittem, jóval okosabb ennél - biggyesztette le az ajkát Lucius.
- Mondtam, hogy terhes. - S hogy Lucius továbbra is értetlenül meredt rá, Draco magyarázni kezdte: - Onnan jöttem rá az állapotára, hogy a kedélye rettenetesen ingadozott. Meg a gondolatai. Látszott rajta, hogy befelé figyel, nem a környezetére. Ilyenkor sokszor inkább ösztönszerűen cselekszik, semmint logikusan. Az én gyönyörű, okos feleségem is csak asszony, apám - lágyultak el egy pillanatra a vonásai, - miért viselné jobban a terhét, mint más nő?
- Na igen... - enyhült meg Lucius is egy kicsit. - Nő... A nőknél meg egyébként sem lehet tudni, mit miért tesznek.
- Na látod. De most aztán végképp nem tudom, hogy mitévő legyek - komorodott el Draco.
- Kapd fel a feleségedet meg a fiad, és menjetek haza.
Ám Draco csak megrázta a fejét.
- Ezt már megbeszéltük. Azóta meg csak bonyolódtak a dolgok. Itt van Alice, és jönni fog utána a Professzor is. Meg Josh - hacsak nem jött át máris. És amennyire én ismerem, Remus Lupin is csatlakozni fog a Professzorhoz, nem hagyja, hogy egyedül kóvályogjon itt. Egyszóval - emelte fel a fejét, - nem mehetek. Ezek az emberek a barátaim. Nem hagyhatom cserben őket.
Lucius mereven nézte a fiát. Szája szögletében megjelent az a jellegzetesen kemény, szinte kegyetlen vonás, aztán kirobbant:
- Micsoda könnyfakasztó szentimentalitás! "Nem hagyhatom cserben őket!" - utánozta eltúlozva Dracót. Aztán ráförmedt: - Nem szégyelled magad?
- Nem - mosolygott a fia. Úgy látszik, valahol számított Lucius kirohanására, mert szinte derűsen folytatta: - Ez az érdekem. Mert nem felejtettem el a tanításodat, apám: Egy Malfoy mindig úgy cselekszik, ahogy az a legjobban megfelel az érdekeinek.
- És mennyiben felel meg az érdekeidnek az, hogy önként hurokba dugod a fejed másokért?
- Közvetve. Ha hagynám, hogy a barátaim elpusztuljanak, amikor esetleg segíthetnék nekik, akkor a feleségem és a gyerekeim vetnének meg.
- Bah! - legyintett fölényesen Lucius. - A feleségednek te mondod meg, hogy mi merről hány méter! A gyerekeidnek meg pláne!
- Az én feleségem nem olyan, hogy meg lehetne neki mondani, mi merről hány méter - mosolygott továbbra is Draco. - Többek között ezért is szeretem annyira. A gyerekeim pedig előbb-utóbb önálló emberek lesznek önálló véleménnyel. Nem parancsolhatom meg nekik, hogy becsüljenek, legfeljebb kiérdemelhetem.
Lucius továbbra is gőgösen meredt a fiára, de a nézése valahogyan megváltozott.
- És te? - kérdezte sokára. - Te hogyan gondolsz rám?
Draco elkomolyodott. Érezte, hogy ez most nagyon fontos az apjának, nem hazudhat. De a teljes igazságot sem mondhatja el, ha nem akarja megbántani.
- Gyerekkoromban mindig te voltál a példaképem - felelte vontatottan. - A te szavad fontosabb volt nekem, mint bármi. Halálfaló is csak a te kedvedért akartam lenni - meg a hatalomért.
Lucius szeme villant egyet, nagyon jól értette, miről beszél a fia.
- De aztán... Amikor Hermione válaszút elé állított, hogy a hatalom vagy ő, rájöttem, hogy a hatalom veszélyes játék. Magasra emel, de valójában üres, mint egy léggömb, és ha kiszúrják, olyan nagyot lehet zuhanni, még a nyakát is kitörheti az ember.
- Ha nincs észen, akkor igen - vetette közbe Lucius.
- Tudom. És azt is tudom, hogy te élvezed ezt a játékot. Neked ez az életed. És ha nem találkoztam volna Hermionéval, nekem is ez lenne, vagy... halott lennék. Magid vagyok - tette hozzá magyarázólag apja értetlen tekintetét látva. - A hatalom nálam belülről fakad. Ha nem értem volna be a belső erőmmel, akkor halálfalóként előbb-utóbb megpróbáltam volna lelökni a Nagyurat a trónusáról, és akkor most vagy én lennék a földön a legnagyobb hatalom, vagy alulról szagolnám az ibolyát.
- Hiszen most is arra készülsz, hogy szembeszállj vele!
- A családomért. És ebben te vagy a példaképem: te is mindig mindent a családodért tettél.
- Igaz - bólintott kegyesen Lucius.
- Még az életedet is hajlandó lennél kockáztatni értünk.
- Igen.
- Akkor miért csodálkozol, ha én is követem a példádat? - kérdezte komoly arccal Draco, de a szeme huncutul csillogott.
Lucius rájött, hogy Draco behúzta a csőbe. Mégis, hogy mentse - úgymond - tekintélye maradékát, mogorva képet vágott.
- Én most elmegyek aludni - jelentette ki nyomatékosan. - És azt hiszem, az lesz a legjobb, ha ebben is követed a példámat.
- Követem hamarosan, csak... Hermione is a pincében van?
- Ugyan, hova gondolsz? A Myladyt kényelmesen kellett elszállásolni. Még cselédet is rendelt a Nagyúr mellé.
- Mylady? - visszhangozta kikerekedő szemekkel Draco.
- Azt mondta a Nagyúr, ez Hermione új neve.
- Akkor lehetne csak lady, ha annak születik, vagy egy lord a férje.
- Hát te nem vagy az - mondta Lucius, és látszott rajta, hogy gondolatai viharos sebességgel követik Draco gondolatmenetét. - Itt csak egy lord van, és az...
- Lord Voldemort - mondta ki haragosan Draco a rettegett nevet.

*

A kakaskukorékolás élesen űzte el az éjszaka csendjét. Alig pirkadt, az addigi sötétséget még csak bátortalan, szürkével kevert gyönge színek vették át. A nap sem bújt még ki a horizont alól, Piton mégis fürgén nyitotta ki a házuk ajtaját. Legfeljebb csak az lehetett a gyanús, hogy mintha különösen vigyázott volna arra, nehogy zajt csapjon. Pontosan úgy viselkedett, mintha tilosban járt volna.
Bármi is volt azonban a szándéka, nem titkolhatta sokáig. Pár lépés után a ház előtt álló vastag diófa mögül előjött egy hatalmas méretű farkas, az állatot pedig egy feltápászkodó férfi követte.
- Mi az ördög tartott ilyen sokáig? - kérdezte enyhén szemrehányóan, de halkan Lupin.
- Mit keresel te itt? - torpant meg a Professzor.
- Csak nem gondolod, hogy egyedül elengedlek az oroszlán barlangjába? - vigyorgott a másik. - Amilyen kétbalkezes vagy, még te is ott ragadnál.
- Én kétbalkezes? Tükörbe mikor néztél utoljára? - morogta Piton, de belül igenis jólesett neki, hogy a barátja itt várta.
- Ami azt illeti, tegnap reggel - dörgölte meg a képét Lupin. - Este nem állhattam neki borotválkozni, mert Avednay azonnal gyanút fogott volna.
- Gondolod, hogy azóta nem keresett? - kérdezte Piton, miközben szapora léptekkel a barlang felé igyekeztek, nyomukban a farkassal.
- Gondolod, hogy nem tudta volna, hol találhat meg?
- Igaz. Első útja hozzánk vezetett volna.
- Abban biztos lehetsz. És Zelda hogyan engedett el?
- Most nyomta el végre az álom - felelte szűkszavúan Piton.
Lupin ebből egyből rájött, hogy Zelda sem akarta elengedni a párját - csakúgy, mint őt az övé.
- Nem értem a Mestert - csóválta meg a fejét menet közben. - Hogy mondhatta, hogy maradj nyugton? Hogy lehet ilyen helyzetben nyugodt az ember?
- Neki nincs gyereke... - szorította össze a fogát Piton.
- Hát én nem tudom, Perselus... Eddig bármit mondott a Mester, annak mindig oka volt.
- Nem muszáj, hogy velem gyere - vakkantotta oda a Professzor. A modorától bárki megsértődött volna, de Lupin már túl régóta ismerte ahhoz, hogy a szívére vegye.
- Hülye vagy. - Mindössze ennyi volt a válasza, és innentől már némán mentek be a barlangba.
Bármennyire is azt javasolta a Mester, hogy Piton maradjon otthon, az Átjárót mégsem zárta le. Ők is ugyanolyan akadálytalanul mehettek át, mint pár órával előbb Hermione, csak ők az Átszállóban nem a Malfoy kastélyt, hanem egy annál kissé távolabbi célpontot jelöltek meg, és ez nem volt más, mint az a bokorcsoport, ahová Joshua is megérkezett. Most azonban nem volt ott semmiféle őr - Giannának pillanatnyilag egészen másfajta elfoglaltsága akadt.
- És most? - kérdezte Lupin. - Hogyan tovább?
- Most? Most megpróbálunk bejutni a kastélyba.
- Gondolod, hogy a gyerekek ott vannak?
- Hol másutt lennének?
- Tudod - vakarta meg a fejét Lupin, - arra gondoltam, hogy ha neked és nekem is ilyen keservesen nehéz bejutnunk abba az átkozott kastélyba, akkor a gyerekeknek még nehezebb lehet. Nem lehetünk benne biztosak, hogy valóban ott vannak.
- Biztosak nem lehetünk, de feltételeznünk szabad.
- Miből feltételezzük?
- A tapasztalatlanságukból - morogta Piton. - Nagyon is valószínű, hogy elkapták őket. Főleg Alice-t. Ha pedig elkapta Malfoy, akkor a tömlöcbe záratta.
Lupin elgondolkodott.
- Lehet, hogy Alice-t igen, de Josht nem valószínű - mondta.
- Miből gondolod?
- Joshnak megvan a magához való esze, Perselus. És már nem gyerek. Azonkívül az ereje is jóval nagyobb, mint a kettőnké együttvéve.
- Meglehet. Csakhogy itt nem két kivénhedt mágussal kell megküzdenie, hanem egy halálfaló csordával - válaszolta látszólag ridegen a Professzor. - Ez azért egy kicsit más.
- Elbírna akár egy halálfaló csordával is, de szerintem okosabb annál, semhogy nyílt támadásba bocsátkozna. Egyébként ilyesmit ugye te sem forgatsz a fejedben?
- Nem.
- Megkönnyebbültem. Lehet, hogy tényleg megvénültem, de egyetlen porcikám sem vágyik ilyesmire.
- Mi van, öreg griffendéles? - mordult rá Piton, de képtelen volt elrejteni egy kis mosolyt. - Berezeltél?
- Egyáltalán nem, te rozzant mardekáros! - vágta rá azonnal Lupin. - De csak akkor hősködök, ha a berozsdásodott agytekervényeid nem tudnak jobbat kitalálni!
Piton most már nyíltan elvigyorodott.
- Remélem, még működnek annyira az agytekervényeim, hogy ne kelljen hősködnöd.
- Perselus! - bámult rá Lupin. - Te ezt ÉLVEZED!
- Bolond vagy!
- Nem azt, hogy a gyerekeid veszélyben vannak, hanem azt, hogy TE vagy veszélyben! Lételemed ez a macska-egér játék!
- Mi tagadás, ez izgalmasabb, mint az otthoni életem. - Piton egy pillanatra elkomolyodott. - Az ég ne vegye bűnömül, hogy ilyeneket mondok! Semmi sem tenne boldogabbá, mint a mostani életem, de...
- Értem. Ne magyarázkodj - tette a kezét Lupin a barátja vállára.
A két férfi egy villanásra összemosolygott.
- Na, szóval mi a terved? - kérdezte Remus.
- Megpróbálom megkeresni Dracót.
- Hogyan? Böhöm nagy ez a kastély.
- Látom. De jártam már itt annak idején egyszer-kétszer- mondta magabiztosan Piton.
- Amikor Draco vagy Lucius meghívott.
- Na és?
- Elfelejtetted? Csak akkor mehetsz be a kastélyba, ha a háziúr engedélyezte.
Piton összevonta a szemöldökét.
- Legalább akkor bejutok a tömlöcbe, és meggyőződök arról, hogy ott vannak-e a gyerekek - mondta.
- Akkor már jobb lenne, ha én jutnék a tömlöcbe - ellenkezett Lupin.
- Miért?
- Én magyarázzam egy mardekárosnak? - forgatta a szemeit álszent módon Remus, aztán komolyabban folytatta: - Na figyelj! Én amúgy sem nagyon lézenghetek erre, mert legfeljebb muglinak adhatnám ki magam, de abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy az aranyvérű Lucius eltűr-e ilyen közel magához muglikat. Szóval, ha elkapnának, amúgy is bajban lennék. Rajtad viszont ott van a Sötét Jegy.
- Igaz - kapott Piton a karjához. - Úgy látszik, tényleg öregszem én is, már mindent elfelejtek.
- Ha nem a te gyerekeidről lenne szó, a szokott módon tudnál gondolkodni - nyugtatta meg Lupin. - Szóval adj fel, mint tolvaj muglit az első őrnek. Ha megmutatod a Jegyet, téged nem faggatnak tovább, engem viszont bezárnak a tömlöcbe. Holdsáp veled marad. Bocsátok rátok egy összekötő bűbájt, és rajta keresztül látni-hallani fogod, amit én. Ha megbizonyosodunk afelől, hogy a gyerekek ott vannak, akkor indítsd el Holdsápot értem a pálcámmal. Igaz, hogy így megszakad köztünk a kapcsolat, de megpróbálom megkeresni Dracót, és hátha az ő segítségével jutunk valamire.
- És én? - kérdezte Piton. - Mit csináljak addig én?
- Legyél készenlétben.
- Mire?
- Mit tudom én? Meglátjuk, ha ott leszünk.
- Nem tetszik ez nekem, Remus! - csóválta a fejét a Professzor.
- Van jobb ötleted?
- Nincs, de...
- Akkor ne vesztegessük az időnket tovább!

*

- Diavolo!
- Igen, Nagyuram! - hajolt meg a férfi. Ahogy felegyenesedett, látszott, hogy alig középmagas, de erőteljes felépítése van. Korát nehezen lehetett volna megállapítani, mert az arcát és a kopasz fejbőrét vörös és fekete festékkel kihúzott hegek tarkították. Nem tudni, hol és hogyan szerezhette ezeket az iszonyatos sebeket, de olyan rémisztővé tették a megjelenését, hogy alantasai El Diablónak - az Ördögnek - hívták. Az is igaz, hogy a férfi nem csak a külsejével, hanem hírhedt kegyetlenségével is kiérdemelte ezt a "becenevet", talán még jobban is, mint a külsejével. Maga Diavolo természetesen tisztában volt azzal, hogy hogyan hívják a háta mögött, és mindent megtett, hogy a rettenet, ami övezte, egy jottányit se csökkenjen. Részben ezért, részben pedig feltétlen hűségéért nevezte ki lord Voldemort testőrsége parancsnokául.
A Nagyúr korán reggel rendelte magához Diavolót, akinek - természetesen - régóta engedélye volt Lucius Malfoytól a kastélyba hoppanálni. Most itt állt, és ugrásra készen leste ura minden szavát.
- Nem bízok Luciusban - mondta neki a Nagyúr.
- Semmi jel nem utal arra, Nagyuram, hogy Malfoy áruló lenne - válaszolta határozottan, de tiszteletteljesen Diavolo.
- Eddig. De most itt van a menye és az unokája. És nagyon remélem, hogy hamarosan itt lesz a fia is.
- Gondolod, hogy a családja miatt hátat fordítana neked, Nagyuram?
- Te mit gondolsz? - fűzte karba a kezét Voldemort.
Diavolo elgondolkodott.
- Malfoy eddig még soha nem mutatkozott érzelgősnek - mondta végül.
- Na és amikor hagyta, hogy a fia elszökjön?
- Azt mondtad, hogy ott volt az a másik mágus, aki...
- Igen - vágott a szavába Voldemort. Még ennyi év távlatából sem beszélt róla szívesen, hogy találkozott egy az övéhez hasonló hatalommal. - Ott volt, de Lucius már azelőtt is bűnt követett el. Gondolj csak bele! Tudta, hogy a fia fogságban tartja Harry Potter legbizalmasabb barátnőjét, de nem szólt nekem. Ugyan azt állította, hogy a nő terhességéről nem tudott, de ezt vagy elhiszem, vagy sem. És ezt is csak az után mondta, hogy Mortell bevallotta, megpróbálták eltűntetni a holttesteket. Na és itt van Piton! Ép ésszel valószínűnek lehet tartani, hogy Piton az orránál fogva vezethette Luciust? Lucius Malfoyt, a legfőbb intrikusomat?
- Értem, Nagyuram - mondta Diavolo. - Tehát figyeljük Malfoyt?
- Minden rezdülését. Nagyon is könnyen elképzelhető, hogy Draco már itt van, csak Lucius bújtatja.
- Ez itt nem lesz könnyű. Malfoy hazai terepen játszik.
- Ha könnyű feladat lenne, nem rád bíztam volna - válaszolta kissé ajakbiggyesztve Voldemort.
Diavolo könnyedén meghajtotta magát, ezzel nyugtázta a burkolt dicséretet.
- Igen, nagyon is könnyen lehetséges, hogy már itt van Draco... Az az ostoba áruló... - töprengett félig magában a Nagyúr, aztán felkapta a fejét. - Ah! Árulóról jut eszembe! Valószínűleg Piton is várható. Nem hinném, hogy cserben hagyná a lányát. Mozgósíts az embereidet. Adjatok nekik részletes személyleírást, hogy el tudjátok kapni. És egyébként is legyen mindenki éber.
- Támadástól tartasz, Nagyuram? - kérdezte a parancsnok.
- Támadástól? Dehogy! Egy támadást meg kell szervezni, de ez információk nélkül elég bonyolult feladat. Tehát valószínű, hogy felderítőket fognak ideküldeni. Kapjátok el őket.
- Meglesz, Nagyuram.
- Úgy tűnik, nem tudunk odamenni hozzájuk - gondolkodott tovább hangosan Voldemort. - Elkaptam Hermionét, semmit nem tudott előlem eltitkolni. Azt mondta, aki ártani akar a falujuknak, az meghal. Persze ezt az információt azért még le kell ellenőrizni, de... A lány! - kapott észbe. - Diavolo, szedd ki abból a lányból, aki éjszaka érkezett, hogy ez igaz-e. A módszereket rád bízom, de nyoma ne maradjon.
- Értettem, Nagyuram - vigyorodott el Diavolo.
- Ha viszont igaz... A Mylady egy faluról beszélt, tehát nem lehetnek sokan...
- Mylady? - csodálkozott a parancsnok.
- Az - vetette oda félvállról Voldemort, de aztán megtorpant. Látszott rajta, hogy ötlete támadt. - Nincsenek sokan. Én nem mehetek oda. Őket kell idecsalnom. Megvan! Nagydobra verjük, hogy ma éjfélkor elveszem feleségül Hermione Grangert, és hogy kivégeztetem Alice Pitont! Ha erre nem jönnek ide, akkor semmire!
- Elveszed azt a nőt, Nagyuram? - hüledezett a testőrparancsnok.
- Kifogásod van ellene, Diavolo? - kérdezte gyanúsan lágyan a Nagyúr.
- Nem! Ha te így látod jónak... Csak...
- Igen?
- Már férjnél van - legjobb tudomásom szerint.
- Ki látta azt az esküvőt?
- Gondolom, a fehér mágusok.
- Hát jöjjön ide egy is! - tárta szét a karját Voldemort. - Mondja el! Tiltakozzon! Örömmel látom akár mindnyájukat!
- Értem, Nagyuram! - vigyorodott el Diavolo is. - Ez lesz a csali!
- Pontosan!
- De... - töprengett a testőrparancsnok, - ha sikerül a csel, és idejönnek, nem lesz ez egy kicsit veszélyes, Nagyuram?
- Miért lenne veszélyes?
- Sokan lesznek.
- A halálfalók még többen vannak.
- Itt akarod fogadni őket, a Malfoy kastélyban...
- Ide könnyebben eljutnak, mint az én rezidenciámba.
- Ha velük jön az a másik nagyúr... Ellenséges terepen akkora ellenséges hatalom...
- Csak nem gondolod, hogy ehhez már gyönge vagyok? - kérdezte a Nagyúr fenyegetően.
Diavolo azonban nem hunyászkodott meg.
- Az a dolgom, hogy aggódjam érted, Nagyuram - mondta rezzenetlenül. - A fejemmel fizetek, ha téged valami baj ér.
- Ez igaz - enyhült meg Voldemort. - De ne gondolj engem sem olyan ostobának, hogy túlbecsülöm magam. Hívd ide a Négyeket.
- Értem! - villant fel Diavolo szeme. - Utolérhetetlen vagy, Nagyuram! Tökéletes!
- Akkor itt az ideje, hogy a tökéletességemet továbbadjam az utódaimnak - vigyorgott Voldemort.
- Uram! Ezt az esküvőt... komolyan gondoltad?
- Hát persze! Talán nem tetszik az ötlet? - vonta össze a szemöldökét a Nagyúr.
- Eddig soha nem említetted, hogy házasodni akarsz, Nagyuram.
- Eddig még soha nem találkoztam olyan nővel, akit el akartam volna venni.
- De... Miért akarod elvenni? Ez egy sárvérű!
Voldemort egy pillanatra bosszankodva mérte végig kedvenc testőrparancsnokát, de aztán ahelyett, hogy lesújtott volna rá, mégiscsak válaszolt:
- Egy: ez nem akármilyen sárvérű, hanem Harry Potter egykori bizalmas barátnője - vette számba a szinte természetellenesen hosszú ujjain. - Az uralmam alá hajtani Hermione Grangert majdnem olyan, mintha Harry Pottert hajtanám az uralmam alá. A megismételt bosszú édes íze! - vigyorodott el, aztán rábökött a második ujjára - Kettő: ez bosszú Draco Malfoyon is. Élvezettel viszem majd éjszakáról éjszakára ágyba azt a nőt, aki miatt képes volt hátat fordítani nekem. Három - nyújtotta ki a középső ujját - Hermione Granger az eddigi információim szerint igen kedves az előtt az alak előtt is, akit ezek a mocskos lázadók Mesternek hívnak. Nagy az esély rá, hogy ezért a nőért még az az alak is képes lesz végre kibújni a biztonságos rejtekéről. És végül négy: tetszik nekem.
- Tetszik? - vonta fel a szemöldökét Diavolo.
- Miért, szerinted nem csinos?
- Még nem is láttam, Nagyuram - mentegetőzött Diavolo.
- Nem baj - vágta rá Voldemort. - Nekem nagyon is tetszik, és ez a fő.
- De ez egy fehér boszorkány, Nagyuram!
- Ez csak még izgalmasabbá teszi. Micsoda élvezet lesz betörni...!
- És ha nem törik be? - kockáztatta meg a kérdést a testőrparancsnok.
- Diavolo! Te lebecsülöd férfiúi erényeimet!
- Távol álljon tőlem az ilyesmi, Nagyuram! De azt mondják, ez egy nagyon makacs nő. Mi van akkor, ha mégsem bírod kiverni a fejéből Draco Malfoyt?
- Nos - rándult kegyetlen fintorba Voldemort arca -, ha nem törik BE, akkor ÖSSZE fog törni...