- Sikerült megbizonyosodnom arról - kezdte a fiatalember, - hogy Mrs. Pitont és Joshuát valóban a Malfoy-kastélyba zárták. Ott is az Északi Torony legfelsőbb helyiségébe. A körülményekhez képest jól vannak.
- Honnan tudod? - vágott közbe Lupin, aki feszülten hallgatta a beszámolót.
- Láttam őket - mondta Draco, és Remus felé fordulva várta a következő kérdést. De Lupin csak összenézett Pitonnal, és nem szólt többet.
- A kastélyba egyébként sem könnyű bejutni - folytatta ezek után Draco. - Előzetesen kell bebocsátást kérni. Ekkor apám alantasai körbe szaglásszák az illetőt, hogy méltó-e a kegyre, és ha igen, apám elé terjesztik a kérelmét. Aki nem kapott engedélyt, az nem lépheti át a kastély határát, még varázslattal sem, mert azt a kőszörnyek jelzik.
- Igen, erről tudunk - vetette közbe Pardak. Draco várt még egy pillanatig, hogy mond-e mást is a kentaur, majd folytatta:
- Ha elkapják az engedély nélkül behatolót, annak általában jobb, ha meg sem születik. És mindig elkapják. Akik viszont megszerezték az engedélyt, azok sem mászkálhatnak csak úgy a kastélyban, hanem csupán kijelölt területen.
- Érdekes, az esküvődön mindenfelé mászkáltak idegenek! - jegyezte meg Lupin.
- Az esküvő különleges alkalom volt - szólalt meg Piton. - Amikor egyébként látogattam el a Malfoy-kastélyba, nekem is előzetesen be kellett jelentkeznem, és csak arra mehettem, amerre a szolgák vezettek. Külön felhívták minden egyes alkalommal a figyelmemet, hogy életveszélyes lenne másfelé is elkóborolnom. Ez alól csak egy kivétel volt, ha valamelyik házigazda társaságában tartózkodtam.
- Úgy van! - helyeselt Draco. - Ha sikerül bejutniuk, és velem jön Piton professzor és Lupin professzor, MAJDNEM bármerre mehetnek.
- Hogyhogy ha sikerül bejutnunk? - kérdezte állára támaszkodva Lupin.
- Mondtam már, engedélyt a belépéshez apám ad.
- Ó! - mondta Lupin, és elgondolkodott.
- Ezt a részét a dolognak el tudom intézni, csak egy kis idő kell hozzá - jegyezte meg Draco.
- Nagyszerű! - csillant fel Lupin szeme. - És mi az, hogy MAJDNEM bármerre mehetünk?
- Vannak olyan helyiségek a kastélyban, ahova még nekünk, családtagoknak is csak apám beleegyezésével szabad belépnünk. Ilyen például a börtön a pincében, vagy az Északi Torony.
- Mert ha apád nem egyezik bele, és te mégis odamész, akkor mi történik?
- Ha én mennék oda, az őrök azonnal értesítenék apámat, és amíg ő oda nem ér, nem ölnének meg.
- És ha más? - kérdezte Piton.
- Ha más, akkor az őrök csak az illetéktelen behatoló haláláról értesítenék apámat.
Kis csönd telepedett a társaságra.
- Milyen őr van abban a toronyban? - kérdezte Piton.
- Kalóz Jim. A kísértet, akiről már meséltem magának.
Piton lassan bólintott. Draco a többiek kíváncsi tekintetét látva hozzáfűzte.
- Elég kellemetlen kísértet, és sokat zaklatta a professzor családját.
- Hm… - hümmögött Lupin. - És több nehézség nincs?
- De igen. A torony legfelsőbb helyisége körül határvonal van, amit nem léphet át sem Mrs. Piton, se Joshua. A határvonalat maga a Nagyúr húzta.
- Josh magid - mondta Lupin. - Ha segítünk neki, meg tudja törni a határvonalat.
- Nem tudja - válaszolt Draco. - A Sötét Nagyúr csak úgy engedte el a fiút és Mrs. Pitont, hogy szerződést kötöttek vele. A szerződés szerint a Nagyúr nem támad se a fiúra, se az anyjára, mert abba ő is belehalna, de Josh sem támadhat rá, mert azzal Mrs. Pitont is megölné. Sőt ha Josh a magid-erejét használja, akkor azzal az anyját sebesíti meg. Minél jobban használja a magid-erejét, annál nagyobb sérülést okoz.
- Tehát ha megpróbálja áttörni a határvonalat… - gondolkodott hangosan Lupin.
- … akkor azzal megölné Zeldát - fejezte be a mondatot Piton. A két férfi összenézett, és mindkettőjük szája penge vékonyra préselődött.
- De hát te is magid vagy! - mondta Hermione a fiatalember felé fordulva.
Draco nem nézett rá, amikor merev arccal válaszolt.
- Igen. Magid vagyok.
- Akkor te nem próbálhatnád meg áttörni azt a vonalat?
- Megpróbálhatnám - felelte Draco vontatottan, még merevebb arccal, mint azelőtt, - de remélem, senki nem kéri ezt tőlem.
- Miért? - csodálkozott Hermione.
- A Nagyúr Dracóval és Luciusszal is megkötötte ugyanezt a szerződést - szólalt meg Piton. - Ha Draco megpróbálná áttörni a Nagyúr által húzott határvonalat, ugyanolyan következményei lennének, mintha Josh tenné.
- Megölné Luciust? - vonta fel a szemöldökét Hermione.
- Igen - bólintott Piton.
Csönd telepedett a kis társaságra. Avednay Philips egyikükről a másikukra nézett, végül kifakadt:
- Na és? Legalább megszabadulna a világ egy lelketlen vadállattól!
- Ave! - szólt rá Lupin megrovóan.
- Miért? - mozdult a lány hevesen. - Nem csak a saját bosszúnk szól belőlem! Mindnyájan tudjuk, mennyire veszélyes ellenségünk Lucius Malfoy! Minden fehér mágusnak áldás lenne az ő halála!
- Lehet - válaszolt halálsápadtan Draco. - De nem az én kezem által!
- Hát persze! - vetette oda vitriolos hangsúllyal a lány. - Nagyon szépen hangzanak az ígéretek, hogy hátat fordít a halálfaló múltjának, de amikor tettekre kerülne sor, kitör magából a Malfoy-vér…!
- Ave! - kiáltott a lányra Lupin. Draco merev arca immáron viaszfehérré halványult, tekintete a semmibe meredt, ahogy megszólalt:
- Hátat fordítok a halálfaló múltamnak. De még ha soha nem is fogadtok be magatok közé, akkor sem kezdem a fehér mágus korszakomat apagyilkossággal. - Végre felemelte a fejét, és Hermione szemébe nézett. - Lucius Malfoy az apám. Nem emelek kezet az apámra.
Megdermedt a levegő. Mindenki lélegzetvisszafojtva leste Hermione válaszát. Hermione hosszan állta Draco tekintetét, aztán úgy szólalt meg, mint aki végre döntésre jutott:
- Ha képes lennél ilyen szörnyűségre, semmi keresnivalód nem lenne köztünk.
Mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel, kivéve Avednayt. Ő összevonta a szemöldökét, és mély levegőt vett, ám mielőtt megszólalhatott volna, Lupin megelőzte.
- Ne haragudj Avéra, Draco! Még igen friss a gyásza, és fájdalmában még nem is tudja átgondolni, hogy mit is mondott. Ha lecsillapszik, ő is rá fog jönni, hogy senki sem kérhet tőled ilyet. Érthető, Ave - fordult a lány felé, - hogy fel vannak dúlva az érzéseid, de kérlek inkább ne is mondj semmit. Ha annyira zavar téged Draco, hogy nem tudsz erőt venni magadon, sétálj egyet.
Avednay haragosan nézett végig a társaságon.
- Hát már ennyire elszédített benneteket? - kérdezte megremegő hangon. - Ennyire az ujja köré csavart benneteket? Nem látjátok, kicsoda ő? Malfoy! Egy kegyetlen, lelketlen halálfaló, aki mások kínjában leli gyönyörűségét!
- Ave! - próbálta csillapítani Lupin. - Nem Draco miatt haltak meg a szüleid!
- Az mindegy! - kiáltotta a lány. - Malfoy az Malfoy! Egykutya!
- Nem igaz! - kiáltott fel Hermione. Keményen nézett szembe a lánnyal. - Akiről te beszélsz, az Lucius Malfoy! De ez itt Draco Malfoy, aki képes értem új életet kezdeni! És az ott - mutatott a bölcsőre - Harry Malfoy, és nem tűröm, hogy pusztán a neve miatt eleve megbélyegezzék! És általuk én is Malfoy lettem, és merd rám azt mondani, hogy lelketlen halálfaló vagyok!
Avednay visszahőkölt Hermione heves kifakadása hallatán.
- Hermione! Te hiszel ennek az alaknak? - kérdezte szemrehányóan.
- Ez az alak a férjem! - válaszolta Hermione rendkívül határozottan, és tekintete szilajon villant meg.
Avednay teljesen megzavarodva nézett körül. Mindenkit tisztelt itt, de főleg Hermionét, és most a példaképe olyanokat mondott neki, amit egyszerűen képtelen volt megemészteni. Arra figyelt fel, hogy idősebbik öccse, Dave rángatja a ruhája ujját.
- Maradj nyugton, Ave! Ha ők - intett a többiek felé a fejével - bíznak benne, annak biztos meg van az oka!
- Micsoda? - nyögte ki döbbenten a lány.
- Adj időt neki! - mondta magas gyerekhangján a kisebbik fiú is.
- Mi is csak ezt kérjük tőled - helyeselt Lupin is.
- Úgy van! - bólintott Hermione is.
Avednay döbbenten nézett egyikről a másikukra. Mindenki őt nézte, mindenki, - kivéve Dracót. Ő Hermionéra függesztette a tekintetét ellágyult arckifejezéssel azóta, hogy a nő a férjének nevezte őt. Avednay nem tehetett róla, de jobban megragadta ez a nézés, mint bármi, amit a többiek mondtak neki. Még jócskán összezavarodva, de már kissé lecsillapodva bólintott.
- Jó!
- Helyes! - nyugtázta Lupin.
- Akkor végre folytathatnánk? - kérdezte kissé türelmetlenül Piton, aki egyáltalán nem vett részt az incidensben. Szúrós pillantásától a fiatal lány egészen kicsire összehúzta magát, és észre sem vette, hogy ez a pillantás csak rá volt ilyen hatással, a többieket inkább rejtett mosolygásra késztette, bele értve a Mestert is.
- Hogyne! - helyeselt Lupin komolyra rendezve az arcvonásait.
- Nagyszerű - mondta Piton minden lelkesedés nélkül. - Akkor hát foglaljuk össze a nehézségeket. Egy - mutatta fel a hüvelykujját - bejutni a kapun. Kettő - nyitotta fel a mutatóujját - kicselezni a kísértetet. Három - nyújtotta ki a középső ujját - áttörni a Nagyúr határvonalát.
- Négy - vetette közbe Draco - feltűnés nélkül távozni.
- Négy - bólintott Piton gyűrűsujját is hozzátéve a többihez.
Ismét csönd telepedett közéjük, amit Lupin tört meg:
- Draco! Azt mondtad, az első akadályt el tudod hárítani, csak idő kell hozzá. Mennyi?
- Egy-két nap.
- Helyes! Akkor veled eljuthatunk egészen az Északi Toronyig. De itt van a bökkenő: hogyan cselezzük ki a kísértetet?
Megint csak hallgatásba burkolódzott mindenki. Egyszer csak megszólalt az öreg Draco felé fordulva:
- Használtad-é már valaha is magid-erőd?
- Ritkán - felelte Draco.
- Mikor?
- Mikor valamin nagyon-nagyon feldühödtem.
- És mi lett ilyentájt atyáddal?
Draco elgondolkodott.
- Emlékszem egy esetre - mondta végül. - Még elég kicsi voltam. Azt már nem tudom, milyen játékot akartam… Ja! De igen! Seprűn akartam repülni! De apám még nem engedte. Akkor dühöngtem egy sort, és végre odarepült a seprű a kezembe. És igen… apám bal fele csurom vér lett. Az arcától a hasáig… Mint Miss Greynek!
- Micsoda? - hördült fel Piton és Lupin egyszerre.
- Ilyen volt a sebe a nejének - mondta Pitonnak bocsánatkérőn Draco, miután rájött, hogy elszólta magát.
- Az arcától a hasáig vérzett?! - rebegte a professzor falfehér arccal.
- Nem - igyekezett megnyugtatni Draco. - Amikor én találkoztam vele, már csak heg volt.
- Úristen - szörnyedt el Lupin. - Ott van az a kísértet, nap mint nap piszkálja őket, és ha Josh meg akarja magukat védeni, Zeldán ilyen iszonyú, vérző sebek lesznek?!
- Már nem! - sietett a válasszal Draco. - Apám megparancsolta Jimnek, hogy tartsa távol magát tőlük. Most már semmilyen módon nem zaklathatja őket.
- Hogyan? - kérdezte Lupin keserűen. - Lucius Malfoy jobb belátásra tért?
- Ugye? - vetette közbe diadalmasan a Philips lány.
- Egyezséget kötöttem vele - válaszolt Draco Avéval nem törődve. Lupin kérdő tekintetét látva hozzáfűzte: - A kérésemre tiltotta meg Jimnek.
- És a kísértet hallgat apádra? - hitetlenkedett Lupin.
- Természetesen - csodálkozott a kérdésen Draco. - Apám a családfő. Mindenki, akinek köze van a családhoz, engedelmességgel tartozik neki.
- Még a kísértetek is?
- Még a kísértetek is!
- És ha nem engedelmeskednek neki?
- Akkor kikerülnek a semmibe.
- Hogyhogy a semmibe?
- A túlvilágra nem mentek át. Apám kitilthatja őket az e világból. A kettő között a semmi van. Oda kerülhetnek.
- Úristen! - szörnyedt el Lupin átérezve a helyzetet. - Ez borzalmas lehet! És a semmiből nincs szabadulás?
- De igen. A családfő feltétellel visszahívhatja őket. És ha teljesítik a feltételt, átkerülnek a túlvilágra. De ez mindig a családfő döntésétől függ. De ezt hogyhogy maguk nem tudták?
- Mert nincsen évszázados családi kastélyunk évszázados családi kísértetekkel - csóválta meg sajnálkozva a fejét Lupin.
Draco már éppen nyitotta volna a száját, de Piton száraz hangon közbevetette:
- Engem az engedetlen kísértetek sorsánál sokkal jobban érdekel az, hogy apád nem fogott-e gyanút, amikor megkérted. Egy halálfalóra általában nem jellemző, hogy kíméletes bánásmódot kér az ellenségének.
- Csakhogy nekem Joshua nem az ellenségem - magyarázta Draco. - És tulajdonképpen apámnak sem. Ő a Nagyúr ellensége, és a Nagyúr foglya. Csak apámnál lett elhelyezve, nehogy túlságosan feldühítse a Nagyurat. Mert a Nagyurat dühítette, hogy nem bír végezni a gyerekkel, és ha a szerződés után nekiment volna, magának is ártott volna. Így jobbnak látta, ha elkerül a gyerek a szeme elől. És mivel Mrs. Piton hozzá tartozott, hát ő is. De nekünk egyikünk sem ellenségünk.
- Régen volt egy afférotok Zeldával - jegyezte meg Lupin.
- Az nagyon régen volt - vonta meg a vállát Draco.
- Akkor miért szabadította apád rájuk ezt a Jimet? - kérdezte Piton összehúzott szemmel.
- Miért… - sóhajtott Draco, aztán megcsóválta a fejét. - Most már nem kínozza őket, és ez a lényeg!
- És mi volt az a feltétel, amiért engedett a kérésednek apád? - firtatta kíváncsian Hermione.
- Nem érdekes - motyogta fülig pirulva Draco. A Mester és Lupin kérdőn pillantottak Pitonra, aztán, hogy szavak nélkül is értették egymást, ki erre, ki arra fordult, hogy elrejtse az arcát. Mindez ragyogóan alkalmas volt arra, hogy végképp felkeltsék Hermione érdeklődését.
- Mi az, ami nem érdekes? - kérdezte kissé vészjóslóan.
- Semmi - vágta rá Draco, és igyekezett nem Hermione felé nézni. Hermione gyanakvó arccal mérte végig, aztán a másik három férfit is, akit e tekintettől igyekeztek ártatlan arcot vágni, és követték Draco példáját: kerülték Hermione tekintetét.
- Semmi - ismételte meg lassan a nő Draco utolsó szavát. - Érdekes ez a semmi. Úgy látszik, mindenki tudhatja, mi ez a semmi, csak én nem.
- Nem! Dehogy, drágám! - tiltakozott Draco, a többiek pedig próbálkoztak még ártatlanabb képet vágni.
- Draco Malfoy! - szólalt meg fenyegetően Hermione, egyik kezét csípőjére helyezve. - Ha azonnal nem mondod el, mi az a feltétel, annak következményei lesznek!
- Miféle következményei? - kérdezte Draco zavartan.
- Ne akard megtudni! De biztosíthatlak, hogy nem fogsz neki örülni!
Draco segélykérőn pillantott Pitonra, aztán Lupinra, majd a Mesterre is, de hiába. Végül ránézett kedvesére, és látva annak villogó szemét, nyelt egyet.
- Majd máskor - próbálkozott még erőtlenül időt nyerni. - Ez nem tartozik másra.
- Nem? Úgy látom, ők mégis tisztában vannak vele! - intett Hermione a fejével a többiek felé. Hangjából annyi fenyegetés csendült, hogy a férfiak kényelmetlenül feszengeni kezdtek. Draco egy pillanatig maga is csodálkozva meredt rájuk, de nem volt ideje töprengeni a Mester és Lupin jól értesültségén, mert felelnie kellett.
- Semmi különös! - hebegte, és mivel Hermione még dühösebb arcot vágott, erőt vett magán és kibökte: - Pansy.
- Mi van Pansyvel?!
- Drágám! Ne a gyerekek előtt!
Hermione egyetlen pillantást vetett csak a Philips gyerekekre, Avednay azonnal felugrott, és felrángatta öccseit is.
- Nekünk most - hebegte, - el kell mennünk… Vagyis be… Vagyis…
- Azt hiszem - állt fel Lupin is, - jobb, ha mi is bemegyünk.
- Tán valóban jobb, ha ezt magok közt beszélik meg - mondta az öreg is, és mire Draco észbekapott, édes kettesben maradt villámló szemű párjával.
- Nos? - kérdezte idegesítően felkunkorítva a hangsúlyt Hermione.
Draco sóhajtott egy nagyot, aztán belevágott.
- Azt az ürügyet használtuk arra, hogy Pitonhoz és általa hozzád jöhessek, hogy a professzor bájitalt készít nekem.
- Minek?
- Férfiasság-fokozót.
- Férfiasság-fokozót? - kérdezte Hermione kikerekedett szemmel.
- Hogy végre teljesítsem férji kötelességeimet Pansynél.
- Pansynél - visszhangozta Hermione.
- Igen.
- Tehát apád kérése?
- Hogy használjam a bájitalt.
Lélegzetvételnyi szünet állt be, aztán Hermione vészjóslóan halkan kérdezte:
- Nem gondolod, hogy ez már aztán sok a jóból? Meg akarsz csalni, és még fokozni is akarod az élvezeteket?
- Dehogy, drágám! - tiltakozott Draco. - Teljesen félreértettél! Apám úgy tudja, hogy csak Pansynél vannak gondjaim, ezért kellene a bájital!
- Ó! Tehát valójában nem is lenne Pansyvel gondod! - csattant fel Hermione. - Nagyon is kedvedre lenne a libuska! Menne az neked ripsz-ropsz!
- De drágám…!
- Miért is ne? - vágott a szavába a nő. - Draco Malfoy, a csődörök gyöngye! Elég csak hallania egy kanca nyerítését, és már két lábra ágaskodik!
- Szívem…!
- És én még bedőltem a múltkori meséjének! Hogy engem szeret, hogy rám vágyik! Na igen! Alaposan megédesíti magának a várakozás óráit!
- Hermione…!
- Még a végén az is kiderül, hogy sorban állnak a nőstények a kegyeiért! Nem győzi a kandúrka! Férfiasság-fokozót kell innia hozzá!
- Nem…!
- Talán most már nekem is be kell állnom a sorba? Vagy kérnem kell, hogy vegyél várakozó listára?
- Ne…!
- Vagy netán kedvezményt kapok, mert gyerekem van tőled? Mennyivel ugorhatok előrébb? Tíz hellyel? Netán hússzal? Vagy másoknak is van tőled gyerekük? Miért is ne? Be kell népesíteni a birodalmat! Voldemort örülhet! Birodalma hemzsegni fog a kis Malfoyoktól!
- Hermione, elég! - kiáltotta Draco elgyötörten. - Csak Pansyről van szó!
- Csak? - kapta fel a fejét Hermione. - Csak?!
- Nem akarom, szerelmem, de muszáj!
- Muszáj? Mi az, hogy muszáj? Ki kényszerít rá?
- Apám! Meg a helyzet! Csak így tudok időt nyerni, hogy a professzorék bejöhessenek a kastélyba!
- Hogy te milyen önfeláldozón vagy! - sziszegte villogó szemekkel a nő. - A professzor kedvéért hajlandó lennél azzal a repedtsarkú szukával henteregni!
- De hát mi egyebet tehetnék? - védekezett kétségbeesetten Draco.
- Zavard el!
- Nem tehetem, drágám!
- Miért nem?! - villámlott Hermione.
- Mert Pansy a feleségem!
Hermione egy pillanatra elhallgatott, aztán mutatóujjával Draco mellkasára bökött.
- Jól jegyezd meg, Draco Malfoy! - mondta nagyon nyomatékosan. - ÉN vagyok a feleséged! És ha csak egy ujjal érinteni mered azt a szajhát, kikaparom a szemed!