- Ebédeljünk, mert apád bármelyik pillanatban itt lehet - mondta Piton.
- Hacsak nem volt már itt - tette hozzá Draco.
- Nem volt. Azt az ajtó jelezte volna. No meg Pansy hajából délben kell tépnie három szálat, úgyhogy csak utána jön.
- Azt kitéphette tegnap is.
- Tegnap Londonban volt. Csak este ment haza.
- Ezt honnan tudja?
- Ő írta.
- Beszámolt magának a programjáról? - hitetlenkedett Draco.
- Miután megkértem, hogy minél előbb hozza el a hozzávalókat. Így mentette ki magát.
Draco hallgatott egy darabig, mielőtt megszólalt:
- Nekem egyáltalán nem olyan sürgős a dolog.
- Nekem viszont igen - jegyezte meg szárazon a professzor. - Elfelejtetted, miben állapodtunk meg?
- Nem felejtettem el. És be is tartom az ígéretemet. Csak ez az egész… - tett egy bizonytalan mozdulatot a kezével a labor felé, - csak ez ne lenne!
- De van. Ezen most már kár lamentálnod.
- Úgy látom, szívfájdalom nélkül tapossa sárba a férfiúi hírnevemet a feleségéért - jegyezte meg Draco epésen.
- Nem én találtam ki ezt az egészet - vonta meg a vállát Piton.
Draco egész ebéd alatt a gondolataiba mélyedt. Mire végeztek, elhatározásra jutott.
- Nem fogom bevenni a bájitalt.
- Nem biztos, hogy nélküle sikered lesz - felelte nyugodtan Piton.
- Nem is baj! Sőt! - a professzor kérdő tekintetére folytatta: - Nekem most nem az a fontos, hogy Pansy előtt bizonyítsak, hanem hogy minél előbb sikerüljön a maga feleségéről és fiáról információkat szereznem.
- No és milyen összefüggésben van ez azzal, hogy nem veszed be a bájitalt? - kérdezte gyanakvóan Piton.
- Kétszeresen is! - dőlt előre Draco, mintegy bizalmasan közölve mondandóját. - Először is így szinte garantált a kudarc, és meg lesz az indok, hogy miért akarok majd apámmal inni!
- Áh! - mondta Piton, és felcsillanó szeme elárulta, hogy érti Draco gondolatmenetét. - De ezzel vigyáznod kell! Az ital kétélű fegyver! Mi van, ha ő fog így kifaggatni téged?
- Emiatt ne fájjon a feje! - legyintett fölényesen Draco. - Crakkal és Monstróval éppen eleget gyakoroltam az ilyesmit! Minden további nélkül asztal alá ittam mindkét melákot!
- Az erős Malfoy-fejed miatt? - kérdezte kissé gúnyosan Piton. - Csakhogy apádnak is Malfoy-feje van, gondoltál erre?
- Gondoltam - mosolyodott el Draco. - Egy darabig valószínűleg egy szinten leszünk, és utána apámnak nem fog feltűnni, hogy én már csak színleg fogok inni!
- Értem. Csak vigyázz, mert apád rendkívül gyanakvó!
- Velem szemben is?
- Veled szemben is. Nem emlékszel, hogy azonnal itt termett, amikor ide jöttél hozzám?
- Valóban. Akkor majd nagyon óvatos leszek.
- Még annál is óvatosabbnak kell lenned! Apád az egyik legfőbb intrikus a birodalomban, és több évtizednyi tapasztalat áll mögötte. Te viszont még csak kezdő vagy!
- Talán félt, professzor? Milyen kedves! - vigyorgott Draco.
- Téged? Vigyen el az ördög, kölyök! -fakadt ki Piton. - A családomat!
- Nyugodjon meg, professzor - vált azonnal komollyá Draco, - NAGYON óvatos leszek! Semmi baj nem fogja érni a családját!
Piton vett egy mély levegőt, feltehetően ezzel csillapította le magát, mert amikor megszólalt, újra a megszokott, kissé fanyar hangján beszélt.
- És a második összefüggés?
- Ez nyilvánvaló. Vissza kell jönnöm magához elkérni a bájitalt - no meg mellesleg be tudok számolni magának mindarról, amit megtudok.
- Erre mi is gondoltunk - mondta Piton, és Draco tudta, hogy a "mi" alatt a Mestert, Lupint és Pitont kell érteni. - Csak mi a végleges hatású bájitalt akartuk bedobni ürügyként.
- Olyan is van? - csodálkozott rá Draco.
- Úgy tudom, van. De miért érdekel ez téged? Úgy tudtam, még ezt sem akarod használni!
- Pansynél nem is… - harapta el a mondat végét a fiatalember.
- Na csak vigyázz! - intette komolyságot erőltetve magára Piton. - Az ilyen hosszú távú mesterséges dolgoknak mindig meg van a maguk hátulütője!
- Ennél például mi? - kíváncsiskodott Draco.
- Megrövidíti az életet.
- Tíz-húsz nappal? - gúnyolódott a fiatalember.
- Tíz-húsz évvel.
- Ó! - hökkent meg Draco. Aztán gyanakvóan kérdezte - Akkor miért akarták ezt adni nekem?
- Nem akartuk adni. Csak ezt gondoltuk ürügynek!
- Ha ismerte ezt a végleges hatású bájitalt - gondolkodott el Draco, - miért nem mondta rögtön, amikor idejöttem?
- Mert akkor eszembe sem jutott. Amikor meg beugrott, akkor pontosan a hátulütője miatt nem mondtam.
- Nem értem. Hiszen magának csak jobb lett volna, ha minél előbb megszabadul tőlem!
- Véglegesen? Draco! - mondta Piton immáron teljesen komolyan. - Tudod-e, miért fordultam a Nagyúrral szembe?
- Nem. Most, hogy mondja, tényleg miért?
- Mert olyan könnyen öl. És mert mindenkinek úgy kellene élnie, ahogy ő mondja. - Piton vette egy mély levegőt, és úgy folytatta: - Nem szeretem a pusztítást. És nem szeretem az egyhangú életet. Az élet úgy szép, ha sokféle. Ha színes. Érted? Másmilyen vagy, kölyök, mint én, mások a céljaid, mint nekem, de ez nem ok arra, hogy a halálodat akarjam.
Elhallgatott, kissé el is fordult, mintha szégyellte volna, hogy így kitárulkozott. Draco is zavarba jött, de egyben jólesett neki az, amit hallott. Ő is kedvelte Pitont.
- Köszönöm! - motyogta sután.

Amikor kopogtak, Draco Pitont megelőzve ment ajtót nyitni.
- Apám! - mondta kedvesen, mintegy üdvözlésképpen.
- Szervusz, fiam! - biccentett Lucius, mert természetesen ő volt a látogató.
- Indulhatunk haza?
- Talán előbb beengednél?
Draco úgy állt félre, mint aki csak most kap észbe, hogy udvariasság is van a világon. Lucius röpke pillantással mérte végig, miközben elment mellette, majd halvány mosollyal nyugtázta, amit látott. Még szerencse, hogy Draco fintora már elkerülte a figyelmét.
- Hoztam magának néhány apróságot - adott át egy kis csomagot Lucius Pitonnak, miután kényelmesen elhelyezkedtek a nappaliban. - Ha bármi egyébre lenne szüksége, máskor is szóljon nyugodtan.
- Köszönöm, Lucius - vette át a csomagocskát Piton, és azonnal átvitte a laborba, közben mondta tovább. - Lehet, hogy kénytelen leszek élni a nagylelkű ajánlatával.
- Nocsak! - vonta fel a szemöldökét Lucius. - Ezek szerint még nincs minden kész? Pedig én már számítottam arra, hogy Draco hazajön.
- Haza is megyek - vágta rá Draco.
- Igen - mondta Piton visszatérőben. - Haza akar menni. De szerintem ez még korai - tette hozzá, miközben ismét helyet foglalt a karosszékében. - Kellene még két nap, mire el bírnám készíteni a ... gyógyszert.
- Nem akarok várni! - jegyezte meg a fiatalember.
- De Draco! - mondta az idősebbik Malfoy. - Nem lenne jobb, ha mégis kivárnád? Két nap már ide vagy oda nem számít, és utána nincs többé... ilyen problémád!
- Már elnézést - vetette közbe Piton, - de ez ÍGY nem teljesen igaz! Egy hét! Az előírt mennyiségű összetevőkkel a... gyógyszer csupán maximum egy hétre elegendő!
- És utána? - kérdezte Lucius.
- Újat kell főzni.
- És nem lenne esetleg olyan... gyógyszer - nyomta meg Lucius is az utolsó szót, - ami hosszabb időre, vagy akár örökre tudna segíteni a gondon?
- Lehetséges, de ez további kutatómunkát igényel - válaszolta Piton.
- Nem kell! - pattant fel Draco. - Ez a... gyógyszer...! - legyintett egyet, és odament a kandallóhoz. Háttal állt mindkét idősebb férfinak, talán, hogy ne lássák az arcát. - Pihentem eleget. Szerintem... ez mindennél jobb orvosságnak bizonyult! Nem kell semmilyen mesterkedés!
Lucius Malfoy kérdőn nézett Pitonra, aki gúnyos mosollyal kérdezte a fiatalembert:
- És ha mégsem? Mi lesz akkor, ha most elrohan - Lucius jelenlétében ismét magázta a fiatalembert, - és a döntő pillanatban derül ki, hogy kár volt? Nem okoz majd ez némi... csalódást?
- Nem hinném - mondta dacosan Draco.
- Nem hinné, hogy csalódást okozna? - kérdezte ironikusan Piton.
- Nem hinném, hogy oka lenne... bárkinek is csalódnia bennem! - fakadt ki Draco. - És ha mégis, még az is jobb, mint ez a... ez a... förmedvény! - intett karjával bizonytalanul a labor ajtaja felé.
Piton és az idősebb Malfoy összenéztek, aztán Lucius szólalt meg:
- Draco! Az orvosságok általában nem szoktak kellemesek lenni. Viszont ha a hatásukat nézed... nos, az eredmény bőségesen kárpótolni fog mindenért, majd meglátod!
- Honnan tudod? - fordult felé hirtelen Draco. Arca sápadt volt a haragtól. - Hiszen nem is tudod, mi ez!
- Valóban nem - felelte Lucius gyorsan, - de az orvosságokra általában érvényes, amit mondtam.
- De ez nem is orvosság! - kiabált most már a fiatalember. - Ez... ez... egy kínzóeszköz!
- Ennyire rossz lenne? - fordult Lucius Pitontól.
- Talán ha nem ismerné az összetevőket... De nem! - rázta a fejét a professzor. - Maga az elkészült... orvosság állaga, színe, szaga sem túl bizalomgerjesztő.
- Akkor nem lehetne inkább másik orvosságot használni?
- Ha biztosak akarunk lenni a hatásban, akkor csak ezt merném javasolni.
- Maga kipróbálta már?
- Nem.
- Akkor honnan tudja?
- Rendelkezem már akkora tapasztalattal, Lucius, hogy tudjam, melyik receptben lehet megbízni, és melyikben nem - mondta gőgös-zárkózottan Piton.
- Igaza van - vágta rá ismét gyorsan Malfoy. - A maga szaktudása nem vonható kétségbe. Akkor viszont nem lenne jobb mégis megvárnod, míg elkészül az ital? - fordult Dracóhoz.
- Nem! - kiáltott a fiatalember.
- Khm… - kezdte volna Lucius, amikor Draco a szavába vágott.
- Nagyon köszönöm, professzor úr, hogy segíteni akart nekem. Tényleg hálás vagyok érte, de… most hazamegyek.
Mindkét idősebbik férfi arcáról lesírt a bizalmatlanság, de ahogy összenéztek, mindketten igyekeztek ezt palástolni.
- Rendben van, Draco - mondta végül Piton. - Menjen haza. Próbálja meg rendbe tenni a dolgait így. Én ettől függetlenül megfőzöm a főzetet, és ha mégis szükségesnek találja, holnapután elviheti.
Draco egy kicsit habozott, aztán kényszeredetten bólintott.
- De nem lesz rá szükség! - mondta, mintegy önmagának.
Az idősebbik Malfoy és Piton újra összenéztek. Ők meg voltak győződve az ellenkezőjéről. A különbség köztük csupán annyi volt, hogy Malfoy ezt csak sejtette, Piton viszont tudta.

- Hová mégy? - kérdezte Draco.
- Átöltözni - felelte Pansy. - Nemsokára vacsora van.
- Aha - Draco szórakozottan vette a kezébe Pansy kezét. - Mit szólnál hozzá, ha ma külön vacsoráznánk?
- Külön?
- Igen. Itt, a lakosztályunkban. Csak te és én.
- Draco! - fúlt el Pansy hangja a döbbenettől.
- Mit szólsz hozzá? - nézett a férfi a szemébe.
- Jó! - rebegte Pansy.
Pansynek fogalma sem volt arról, hogy hol volt Draco több mint egy hétig. Tudta, hogy anyósának sincs sejtelme róla, apósát pedig nem merte faggatni. Ám bárhol volt is ifjú férje, az biztos, hogy teljesen megváltozva tért vissza. Kedves lett, figyelmes, és úgy nézett rá, de úgy, hogy Pansy szemérmes zavarba jött tőle. És most, hogy visszavonultak a szülőktől, akik - rejtett mosolyaikból ítélve - szintén felfigyeltek fiuk változásaira, Draco még inkább ellenállhatatlan lett. Pansy remegő izgalommal készült a vacsorára, mintha most lenne a nászéjszakájuk. És ha belegondol, valóban most lesz a nászéjszakájuk…! A legcsábítóbb ruháját vette fel, a legizgalmasabb parfümjét használta, lehelethalvány sminket tett csak fel, haját rafinált kontyba tekerte. Végül belenézett a tükörbe, és elégedett volt önmagával. Már csak Dracónak kell elégedettnek lennie vele!
Ahogy belépett a szobába, a lélegzete is elakadt. Nem ismerte fel a halk zenét, de andalítóan édes melódia volt. És mindenütt, amerre csak nézett, vörös rózsa - a kedvenc virága - vázákban, kosarakban, gyönyörűen elrendezve. A teraszra vezető ajtó nyitva állt, előtte hófehér abrosszal beborított megterített asztal, rajta két szál égő gyertya, és az asztal előtt fekete bársony talárban, kezében rózsát tartva, csábítóan mosolyogva: Draco.
Ahogy Pansy ledermedt az ajtóban, Draco indult felé.
- Csodálatosan szép vagy, drágám! - mondta. Mélyen a neje szemébe nézett, ahogy finom csókot lehelt a kezére. - Már csak egyvalami hiányzik, hogy tökéletes legyél: egy rózsa a hajadba! Megengeded? - és ahogy Pansy bólintott, letörte a kezében tartott rózsa szárából a felesleget, és a virágot a nő hajába tűzte. Egy lépést hátrébb lépett, végignézett Pansyn, majd mosolyogva mondta: - Tökéletes!
Pansy érezte, miként pirul el.
Draco karjába fűzte a nő karját, az asztalhoz vezette, kihúzta, majd alátolta a széket.
- Egy kis pezsgőt, drágám? - kérdezte kiemelve a jégből a pezsgőspalackot.
Pansy csak bólintott. Egyszerűen nem tudott hova lenni az ámulattól. Ilyen udvariasnak, ilyen elbűvölőnek talán még soha nem látta Dracót. A férfi csak most, e vacsora alatt mutatta meg neki, milyen egy igazi, arisztokratikus Malfoy, ha hódítani akar.
Vacsora után táncra kérte. Pansy most sem ismerte fel a dallamot, de már nem is foglalkozott vele. A lassú zenére eleinte csak illedelmes távolságot tartva táncoltak, aztán a férfi egyre szorosabban és szorosabban ölelte magához. Lehajolt, szája a nő száját kereste, aztán a nyakát borította be lassú, puha csókokkal a válláig és vissza, hogy újra a szájára tapadjon. Keze a derekáról finoman lejjebb tévedt, de közben a másik karjával még szorosabban ölelte, aztán nem csak kezet, hanem irányt is váltott, most már a nő mellét simogatta, és ahogy Pansy behunyt szemmel egyre jobban átadta magát neki, felkapta, és elindult vele a hálószoba felé…

Lucius Malfoy a zajra ébredt fel. Igaz, elég nyugtalanul is aludt, de az irdatlan csörömpölés még a mellette fekvő Narcissa álmát is megzavarta, ha fel nem is keltette. Lucius magára kapta fekete selyem köntösét, és elindult megkeresni a zaj forrását.
Nem volt nehéz dolga. Az újabb és újabb csörömpölések, zubogások mellett már az emberi hangot is egyre jobban hallotta, és ahogy közeledett nagyterem felé, már ki is tudta venni a szaftos káromkodásokat is. Megállt a terem ajtajánál, és egy darabig szótlanul nézte, ahogy Draco töri-zúzza a berendezést. Úgy látszik, a kis szobrocskákkal, vázákkal már végzett, két feldöntött, összerugdosott páncél is hevert a földön a cserepek mellett, most már a bútorok voltak soron, egy szerencsétlen szék már megsínylette Draco viharos rosszkedvét.
- Megmondanád, mit csinálsz? - kérdezte, amikor Draco a szék maradványával egy másikat vett célba.
A fiatalember megdermedt a mozdulat közepén, és a szeme zavarosan pásztázta a teremnek azt a részét, ahonnan a hangot hallotta. Luciusnak nem kellett semmilyen további magyarázat, azonnal látta, hogy a fia erősen ittas.
- Rendet! - mondta Draco, amikor végre felfedezte az apját. A kezében tartott ronccsal lecsapott a kiszemelt székre. - Valakinek rendet kell tennie végre ebben a lepusztult kócerájban!
- Ezt nevezed te rendnek? - kérdezte Lucius.
- Még nem! Még nem végeztem! - kiáltott Draco, és dühödten nekiesett a szerencsétlen bútordarabnak. Akkora erővel csépelte, hogy teljesen kifulladt, mire végzett vele. Fújtatva egyenesedett ki, ekkor megtántorodott.
- Nem lenne jobb, ha esetleg lepihennél? - kockáztatott meg Lucius egy óvatos kérdést.
- Nem! - vetette oda dacosan Draco. Nem az apjára nézett, hanem a kandalló párkányára. Felfedezte, amit keresett, egy boros üveget. Kiejtette a kezéből a széklábat, megpróbálta kisimítani a szemébe hullott csapzott haját, majd átvergődött a romokon a kandallóig. Lekapta a párkányról a palackot, a szájához emelte, és meghúzta. Csakhogy nem először végezhette el ezt a mozdulatot, mert az üveg pár korty után teljesen kiürült. Draco meg-megrázogatta, de hiába. Ekkor hevesen káromkodva a kandalló fölötti tükörbe vágta, hogy mind a tükör, mind a palack ezer darabra tört.
- Hát látod? - üvöltötte teli torokból. - Tele van a ház üres dolgokkal! Üreg üvegek, üres szobák, üres vitrinek! Minden üres!
- Részeg vagy - állapította meg Lucius.
- Nem! Még nem! De az leszek! Hova tették ezek a tetves manók a bort?! - ordította. - Ha egyet is elkapok közülük, ágyelőt csinálok a lenyúzott bőréből! Hol vannak a manók?!
- Majd pont ilyen barátságos hívásra fognak előjönni!
- Nem?! Akkor szétverem ezt az átkozott kócerájt! Se manó, se bor? - azzal elindult az imént lehajított székláb felé.
- Állj! Állj! - lökte el magát Lucius az ajtófélfától. - Jobb lenne, ha szépen lefeküdnél! Miféle viselkedés ez?
- Miféle? - torpant meg Draco. - Szabad! Érted, apám? - indult el ő is Lucius felé. - Szabad viselkedés! Amióta az eszem tudom, mindig megszabtátok, hogy mit és hogyan kell tennem! Mert hogy ez meg az illik egy igazi Malfoyhoz! De mikor tehetem végre azt, amit ÉN akarok?
- Ostobaságokat beszélsz!
- Ostobaságokat?! Te nem érezted úgy soha, hogy most iszonyatosan be kellene rúgni? Elfelejteni ezt az egész keserves, nyomorult életet? Soha nem érezted, apám? Soha? - ért oda Luciushoz, orrát szinte belenyomva az apja képébe.
Lucius nem hőkölt hátra, bár nem kis önuralmába került nem elfintorodni a Dracóból áradó bűz miatt. Belenézett az ifjú zavaros szürke szemébe, és azonnal tudta, hogy Pansynek ismét minden oka meg van az elégedetlenségre. Egyszerre szánta a fiát és lett rá rettenetesen dühös, de belátta, hogy ma éjjel semmire sem megy a dühével.
- De igen - felelte.
- Akkor te megértesz engem! - borult az apja nyakába Draco. Lucius sem volt apró termetű ember, de a fia még nála is magasabbra nőtt, ezért az idősebb Malfoynak igencsak össze kellett szednie magát, hogy Draco ne billentse fel.
- Megértelek! - veregette meg a fiatalember vállát.
- Tudtam! - nyomta a homlokát az apja homlokához Draco. - Te mindig megértettél engem! Ugye, apám?
- Igen.
- Most is megértesz!
- Igen.
- Innom kell - suttogta Draco. - Le kell innom magam a sárga földig.
- Nem fontos!
- De igen! Olyan részeg akarok lenni, hogy ne tudjak magamról! Igyál velem! - kapta el a fejét, hogy az apja szemébe tudjon nézni.
- Nem, Draco! Te is jobban tennéd, ha…
- Igyál velem, apám! Felnőtt férfi vagyok, de még soha nem ittál velem!
- Le kellene feküdnöd…
- Vagy talán nem tartasz felnőtt férfinak? Még mindig kölyöknek tartasz, igaz? - Draco a részegek gyors hangulatváltásával hirtelen dühbe gurult. Lökött egyet Luciuson, ahogy hátrébb lépett tőle. - Csak egy taknyos kölyöknek tartasz, ugye? Akinek dirigálhatsz! Hogy ezt tegye, meg azt tegye!
- Draco!
- De hogy igyál vele, azt már nem! Lenézel engem!
- Nem nézlek le!
- Akkor iszol velem?
Lucius habozott, végül belátta, hogy Draco ma nem fog hallgatni semmilyen józan szóra. És végül is miért ne? Egy-két pohárral ő is megihat, Draco meg - ha már hozzákezdett - jobb, ha az ő társaságában üti ki magát teljesen.
- Iszok. De nem itt.
- Hanem?
- Az ebédlőben.
Draco körülnézett a szétvert teremben.
- Ez nem elég nagy? - tárta szét a karját.
- Mire bemegyünk az ebédlőbe, ott már lesz bor - emelte meg egy kicsit a hangját Lucius. Tudta, hogy a manók a közelben settenkednek, de nem mernek beljebb jönni. Így viszont, hogy hallották az ő parancsát, anélkül is ki tudják szolgálni őket, hogy mutatkozniuk kellene veszélyes ifjabbik gazdájuk előtt. Draco azonban még mindig nem látta át a dolgok finomságait.
- Itt nem jó?
- Gyere, fiam! - karolt Lucius bele, így kalauzolta Dracót át. Alig értek ki a teremből, már hallotta is az apró neszeket, ahogy az előbújó manók nekiállnak a romok eltakarításának.
Draco ellenkezését nyom nélkül fújta el a szél, mihelyt megpillantotta az ebédlő asztalán a jégbe hűtött bort, és a tálalón előkészített többit.
- Ez az! - mondta fellelkesülve. Öntött Luciusnak és magának is. - Igyunk! Mire igyunk?
- Mire akarsz?
- Ránk! Rád és rám!
- Rendben!
Lucius belekortyolt a poharába, aztán letette. Draco észrevette, és ő is levette a poharat a szájáról.
- Te csalsz! - mondta szemrehányóan.
- Én? - csodálkozott Lucius.
- Te! Nem iszod ki a borodat!
- Nem kell azt egyszerre!
- De igen! Koccintottunk! Akkor fenékig ki kell inni!
- Ugyan, Draco!
- De igen!
- Szép lassan eliszogatjuk!
Ültek egymással szemben, és egymást fürkészték. Arcuk, alakjuk döbbenetesen hasonlított egymásra, és mégis végtelenül eltérőek voltak. A vállig érő ezüstszőke haj, mely mindkettőjük arcát keretezte, Luciusnál szép rendezetten állt, Dracóé összeborzolódott. A hideg, szürke szemek Lucius arcából érzelemmentesen villantak elő, Dracónál hol dühösen, hol elérzékenyülten, de zavarosan. Csak egyben nem tértek el: mindkettőjük szája körül az a keményen, szinte kegyetlen, lenéző vonásban. Hiába volt ittas Draco, ez nem változott.
- Szóval nem akarsz velem rendesen inni - szólalt meg az ifjabbik Malfoy.
- Dehogynem! Hiszen éppen azt teszem - mondta kissé csípősen Lucius.
- Persze! - vetette oda keserűen. - Te sem tartasz férfinak. Azért nem iszol velem tisztességesen.
Draco egy hajtásra megitta a poharában levő nedűt, aztán megragadta az üveget, és újra teletöltötte a poharát. Már nem nézett az apjára, a poharát fixírozta.
Lucius csöndben nézte a fiát, aztán ő is megitta egy hajtásra az italát. Elvette Draco elől az üveget, és ő is teletöltötte újra a poharát.
- Férfinak tartalak, fiam - mondta. - Igazi férfinak. Ránk! - emelte meg a poharát. - Rád és rám!
Draco arcán hitetlenkedő csodálkozás suhant át, aztán elmosolyodott.
- Ránk! - emelte meg ő is a poharát. Ittak, utána egyszerre tették le az üres poharukat.
- Te vagy az egyetlen, akire számíthatok - mondta könnybe lábadt szemmel Draco. - Te szeretsz engem egyedül!
- Nana! - válaszolt Lucius. - Azért nem ilyen vészes a helyzet!
- De! - ingatta a fejét Draco. - Csak te szeretsz engem egyedül, apám!
- Ugyan! Hát anyád? Vagy… Pansy?
- Pansy…! - horkant fel Draco. Hirtelen felkapta a palackot, ismét töltött mindkettőjüknek, aztán megemelte a maga poharát. - A szerető hitvesekre! - mondta végtelenül gúnyosan. Lucius habozott egy pillanatig, de utána ő is lehajtotta a magáét. Bármilyen erős feje is volt, ez a hirtelen lehajtott hárompohárnyi erős, testes bor érezte, hogy fejbe vágta.
- Draco - kezdte óvatosan. - Minden rendben van köztetek Pansyvel?
- Rendben? - nevetett fel keserűen Draco. - Még hogy rendben?! Semmi sincs köztünk rendben! Érted? Semmi!
- Nem sikerült…?
- Nem! - vágta el Draco a tapogatózást. Megkövült arccal újra töltött, de most nem akart koccintani, csak bámulta a poharában a fényeket, amit a gyertyák vetettek a borára.
- Nem pihentél eleget? - puhatolódzott tovább Lucius.
Draco egy darabig szótlanul bámulta tovább a bort, aztán mintegy mellékesen szólalt meg:
- Nem. Nem hiszem, hogy ez a baj. Csak nem kell.
- Mi nem kell?
- Ki - igazította ki Draco. - Pansy - s azzal felhajtotta az italt. Ahogy letette az üres poharat, meredten bámult az ablak felé, de üres tekintetén látszott, hogy befelé néz. - Miért vetted el tőlem Hermionét?
- Azt hittem, ezen már túl vagyunk - húzta össze a szemöldökét Lucius.
- Túl - bólintott Draco. - De vele soha nem voltak ilyen gondjaim. Miért? - nézett az apjára. Lucius erre nem tudott válaszolni, ezért inkább maga is felhajtotta a borát.
- Tegnap vele voltam - mondta Draco.
- Kivel?
- Hermionéval. És a fiammal.
- Micsoda?! - kérdezte megrökönyödve Lucius.
- Egy kunyhóban egy erdő mélyén.