- Perselus! Itt vagyok! - cincogta halkan egy vékony hang.
- Remus! - ült fel Piton. Pálcáját a párnájára telepedett kisegérre fogta, mormolt valamit. A kisegér helyén Lupin ült. - És Holdsáp?
- Kint van a folyosón. Mortellt figyeli. Ha a melák be akarna jönni, azonnal figyelmeztet.
- Jó! Remus, egyfolytában sürget az idő... Mindenképpen szerettem volna veled találkozni, de most muszáj is volt. Emlékszel még Hermione Grangerre?
- Hogyne! Harry barátja volt...
- Bajban van!
- Még él? Úgy tudtam, meghalt ő is, mint Ron és... Harry...
- Jobb lett volna neki... Gyermeket vár.
- Igen? - lepődött meg Lupin. - És kitől?
- Draco Malfoytól.
- Nem is tudtam, hogy Hermione kedveli Dracót. Sőt, az ellenkezőjéről tudtam!
- Dracót nem is érdekelte különösebben, hogy Hermione kedveli-e, vagy sem. Fogságba vetette, és több soron megerőszakolta. Sőt, még élvezi is, hogy Hermione gyűlöli! - Piton arca eltorzult a dühtől. - Nekem mesélte el, mert diákkorától kezdve barátjának tart. Az apjának fél elmondani, pedig Lucius se lenne különb, mint a fia...
- Miről beszélsz, Perselus? - tette a kezét Piton karjára Lupin. Piton mintha magához tért volna.
- Draco meg akarja ölni a gyereket, milyest megszületik. De Hermionét nem! Azért nem mondja el az apjának, mert Lucius ragaszkodna Hermione megöléséhez is, de Draco továbbra is ki akarja élni magát a lányon!
- Mit beszélsz? - hebegte hátrahőkölve a holtsápadt Lupin. - Mi ez?
- Lucius is megölné a gyermeket. Ő se tekintené unokájának, mint ahogy Draco sem tekinti gyermekének. Az ő szemében a kicsi csak egy sárvérű szuka fattya.
- Nem!...
- Lucius azonban félne attól, hogy Hermione túlságosan érdekli Dracót. Félne attól, hogy előbb-utóbb befolyásolhatja kicsi fiacskáját. És igaza is lenne! Draco egyfolytában megalázza Hermionét, kínozza, erőszakoskodik vele, mégsem tud megválni tőle.
- Ne!...
- Nem mondhattam el Luciusnak, pedig Hermionénak még a halál is jobb lenne, mint ez az élet. De esküt tettem rá, és kiderülne, ha megszegném... Nincs mivel megmagyaráznom... Neked kell segítened, Remus! Holnap... azaz ma délután, mert éjfél már elmúlt, lesz Draco esküvője...
- Hermionéval?
- ... a Parkinson lánnyal. Rengeteg vendég lesz ott, a Malfoy kúrián, az őrség jóval kevésbé lesz hatékony, mint máskor. No meg ma még nem tudják átvizsgálni a leégett romokat, hogy tényleg ott van-e a holttested. Majd talán csak holnap. Szóval ma még mindenki halottnak hisz téged. Valahogy be kell jutnod a kúriára, és ki kell vinned Hermionét. Vidd el abba az erdőbe, ahol annak idején az öreggel találkoztunk. Keresd a kőnél a pálcát, kérd az öreg segítségét. Biztos, hogy segíteni fog. Szóval ha már eljuttok odáig, akkor sínen vagytok. Csak addig... van egy-két gond.
- Folytasd!
- Azt tudom, hol van elrejtve Hermione, de azt nem, hogy hogy jutsz be oda. Talán Holdsáp...
- Kötve hiszem, Perselus, hogy egy ember nagyságú farkas kevésbé lenne feltűnő, mint egy ember.
- Igaz. Akkor mit tegyünk?
- Maradjon Holdsáp a mostani alakjában. Egérként.
- Az jó! De egérként nem tudja kiszabadítani Hermionét. Te is ott kell, hogy legyél...
- Ott is leszek! Nem volt nehéz megtanulnom az animágiát!
- Nem jó! Most nem mindegy, hogy Holdsáp feltűnősködik ott, vagy te?
- Nem leszek feltűnő!
- Egy farkas...?
- Egy bolha!
- Egy bolha?! - Minden gondja ellenére Piton elvigyorodott. - Bolha? Briliáns ötlet...
- Ugye? - vigyorgott vissza Lupin. - Holdsáp egérként, én bolhaként... Nem egyszer csúsztunk így ki az üldözőink markából!
- Remélem, ez most is bejön! De... Hogyan juttok ki? Hermione nem akármilyen boszorkány, mégsem tud kiszabadulni. Kell lennie ott valaminek, ami megakadályozza, hogy varázslatot használjon. Csak nem tudom, mi az. Draco erről nem beszélt.
- Voltál már ott?
- Egyszer. Draco elvitt.
- Minek?
- Nem is tudom. Úgy hangzott, mintha dicsekedne, de valahogy furcsa volt. Mintha... inkább a segítségemet kérte volna... De nem mondta, mihez.
- Ez mikor volt?
- Nemrég. Egy hete.
- És Hermione...? - kérdezte óvatosan Lupin, mintha félne a választól.
Piton arcán egyszerre jelent meg a düh, a sajnálat, a szégyenkezés. Rekedten szólalt meg:
- Egy szót sem szólt hozzám. Csak nézett rám. - megrázta a fejét. - Hiszen neki én ellenség vagyok! Megátkozott szavak nélkül. Soha nem bántottam, de akkor úgy szégyelltem magam, mintha én okoztam volna minden szenvedését... Szörnyű volt! - rázta meg a fejét. - Meg kell mentened, Remus!
Lupin keze ökölbe szorult.
- Megmentjük, Perselus. Te és én megmentjük.
- Én nem - rázta meg a fejét Piton. - Én csak azzal tudom segíteni, hogy odaküldelek téged, én meg olyan messze tartózkodom tőletek, amennyire csak lehetséges. Engem figyelnek, Remus! Nem te vagy az első fehér mágus, akit az öreghez küldök! Minden óvatosságom ellenére felkeltettem a figyelmüket, méghozzá alaposan. Láthattad, maga Lucius Malfoy foglalkozik velem. Micsoda kitüntetés! - fűzte hozzá ironikusan. - Na, gyere, hadd adjam át az információkat!
Összekulcsolták kezeiket, összedugták homlokukat. A varázsige kimondása után halvány fény izzott fel körülöttük, és tartott mindaddig, míg át nem adtak egymásnak mindent, amire szükségük volt. Az egész csak fél percig tartott, de sokkal gyorsabb és pontosabb volt így az információ-átvitel, mintha szavakba öntötték volna. Utána szétváltak.
- És ha végeztünk? Jössz velünk az öreghez te is, nem? - kérdezte Lupin.
- Még nem. Még van itt dolgom: hat fehér mágus nyomában vagyok. És sajnos nem csak én...
- Dehát... könnyen lebukhatsz, magad mondtad!
- Remus! Nincs időnk ezen vitatkozni! Mindketten tesszük, amit tennünk kell.
- És ha elkapnak? És ha megölnek? Már megint magadnak tartogatod a nehezebb feladatot!
Piton szánakozva nézett barátjára:
- Meglátszik, hogy félre húzódtál eddig. Egy-két hónap ebben a világban, és meglátod, azoknak van nehezebb dolguk, akik életre lettek kárhoztatva...