A hotelban tért magához. A szoba asztalán gyertya hintett némi fényt. Ismerős alak állt az ágya végénél. Egy másik az ajtóban.
- Áh! Végre magához tért, Perselus! - szólt az ágya melletti.
- Mr. Malfoy! - Piton hangja még gyenge volt. - Mit keres maga itt?
- Jó kérdés! Mint ahogy az is, hogy mit keres MAGA itt, Perselus?
Piton nem válaszolt. Körbetapogatta magát, sziszegve fedezte fel sebeit. Azután zsebében kotorászva egy fiolát halászott elő.
- Tegye magát hasznossá, Lucius! - morogta oda Malfoynak. - Hozzon nekem egy pohár vizet.
- Az mi? - kérdezte a fiolára nézve Malfoy.
- Egy kis erősítő. Semmi kedvem úgy társalogni magával, hogy erőtlenül fekszem. Még a végén az a téveszméje támadhatna, hogy faggathat engem, Lucius.
- Hm... Téved, Perselus, nem én faggatom magát, hanem a Sötét Nagyúr - általam. De semmi kifogásom az ellen, hogy erőre kapjon. Így valószínűleg jobban tud a kérdéseimre válaszolni. Mortell! - intett az ajtóban álló alaknak. Mortell kirohant, majd rövidesen egy tálcával jelent meg, amelyen egy kancsó vizet és egy poharat egyensúlyozott. Letette Piton mellé, öntött a pohárba, aztán beleöntötte a fiola tartalmát is. A folyadék zöldre színezte a vizet. Keserű is lehetett, mert Piton erősen fanyalgott, miközben itta.
- Tehát azt próbálja bemesélni nekem - dünnyögött közben -, hogy a Sötét Nagyúr áll maga mögött?
- Ez nem mese, Perselus! - mosolygott szinte gyöngéden Malfoy. - Láthatja, tudtunk arról, hogy ide jön. Tudtuk, hogy valakivel találkozni akar. Gondolja, hogy ezek az információk a birtokomban lennének, ha Ő nem így akarja?
- De még mennyire! - Piton arcszíne kezdett egészségesebb lenni. - A maga keze is nagyon messzire elér, Lucius! És nagyon kíváncsi is! Semmi sem zárja ki, hogy ez csupán a maga akciója. Én viszont mindössze arra lennék kíváncsi, hogy miért kíváncsi rám?
- Tartok tőle, így nem sokra megyünk! Ha megígérem, hogy őszinte leszek, maga is hajlandó az őszinteségre?
- Na de kedves Lucius, mégis, minek néz engem? Mindketten tudjuk egymásról, hogy kényszer és eskü alatt is csak akkor vagyunk őszinték, ha érdekünkben áll.
- Bravó! - biccentett finom mosollyal Malfoy. - Ezt a csörtét kétségtelenül maga nyerte, kedves barátom! Ám patthelyzet alakult ki. Van esetleg valami ötlete, hogy hogyan mozdulhatnánk ki ebből?
- Feltételesen elfogadom az ajánlatát - ült fel Piton. Már teljesen jól nézett ki, eltekintve a korom- és vérfoltoktól, de még egy kicsit sápadtabb volt a szokásosnál. - Kérdezzen, és én is kérdezek. Mindketten eldöntjük, hogy akarunk-e őszintén válaszolni. Megfelel így?
- Tökéletesen! Kezdhetem talán én?
Piton bólintott.
- Köszönöm! - biccentett Malfoy. - Akkor hát: mit keres itt?
- Egy régi ismerősömet. Most én jövök. Miért figyeltek?
- Az árulás veszélye mindig fennáll. Ki az a régi ismerőse?
- Remus Lupin. Miért merült fel velem kapcsolatban az árulás veszélye?
- Mindenkinél felmerül. Miért akart Lupinnal találkozni?
- Hogy megöljem. Maga figyeltetett, vagy a Sötét Nagyúr?
- A Sötét Nagyúr. Miért akarta Lupint megölni?
- Régi ügy ez köztünk. Miért lépte át az átlagos bizalmatlanság határát a Nagyúr velem szemben?
- A titokzatoskodása miatt. Milyen régi ügyről beszél?
- Még diákkorunkból, erre magának is emlékeznie kell. Milyen titokzatoskodást emleget?
- Ahogyan Lupin hollétét derítette ki. Nem békültek ki még a háború előtt Lupinnal?
- Tökéletes volt a látszat. Miért volt az gyanús a Nagyúrnak, hogy Lupint keresem?
- Egy fehér varázslót keresett, aki a barátja. És itt, úgy látszik, összefutnak a szálak. Nem lenne egyszerűbb, ha elmesélne mindent?
- Mi az a minden? Lupin soha nem volt a barátom.
- És az a híres útjuk együtt?
- Dumbledore kérésére.
- De utána úgy tűnt, nagyon is jóban vannak.
- Szintén Dumbledore kérésére.
- Ennyire kedvében járt Dumbledore-nak? Azelőtt ezt nem tartotta ilyen fontosnak.
- A háború előtt Dumbledore csapatot próbált gyűjteni maga köré a fehér mágusokból. Az volt a dolgom, hogy minél többet tudjak meg róluk. Gondolja, hogy ha nem teljesítem Dumbledore kérését, nem próbálok meg "barátkozni" a többiekkel, bekerülhettem volna én is?
- Szóval az egész csak Dumbledore kedvéért volt. De akkor miért kereste most Lupint ilyen titokban?
- Úgy véli, megtaláltam volna, ha nem így keresem?
Malfoy finoman elmosolyodott.
- De miért volt most olyan fontos magának, hogy megölje?
- Most? A háború óta keresem! Kötve hiszem, hogy ez nem jutott a tudomásukra, Lucius!
Újabb finom mosoly.
- Azért legalább a Nagyúrnak szólhatott volna terveiről. Ki tudja, talán még segítette is volna magát. Mindenesetre nem keveredett volna ilyen csúf gyanúba.
- Nem. Ez csak az én dolgom volt. Aztán meg...
- Igen, Perselus?
- Nos... - habozott Piton. Végül folytatta: - Aztán meg azért sem akartam, hogy a Nagyúr beleavatkozzon, mert amit eddig végzett, az nekem nem tetszett.
- Hogyan? - vonta fel a szemöldökét Malfoy.
- Nézze! Diákkoromat négy ember keserítette meg. Maga is ismerte őket: James Potter, Sirius Black, Peter Pettigrew és Remus Lupin. A Sötét Nagyúr megölte Pottert. Black is halott, az egyik embere ölte meg. Pettigrewhoz nem nyúlhatok, mert átállt a Nagyúrhoz. Nem, Lucius! Azt akartam, hogy Lupin az enyém legyen! Egyedül az enyém! És meg is kaptam! Nem érdekel, mi lesz az ára!
- De kedves Perselus! A Sötét Nagyurat nem szokás semmibe venni!
- Nagyon is nem vettem semmibe! De ez a vad az enyém volt, még akkor is, ha ez a Nagyúrnak esetleg nem tetszik! Olyan édes volt a bosszúm, hogy ezt semmivel nem tudja kitörölni belőlem! - Piton arca egy ragadozóéhoz lett hasonlatos, amikor elejti a prédáját. Malfoy szürke szemei fürkészően tapadtak rá.
- És most mit óhajt tenni? - kérdezte Pitont.
- Most? Pihenek egy kicsit, aztán visszamegyek a Nagyúrhoz. Azt hiszem, nem árt audenciát kérni tőle...
- Hát nem. Jöjjön velem, most indulok hozzá.
- Várjon még egy-két órát. Össze kell szednem magam.
- Nem azért itta azt a zöld löttyöt?
- Annak a hatása legfeljebb egy fél óra. Semmi kedvem nem volt kiszolgáltatottan beszélni magával. Maga ahhoz túl veszélyes - Malfoy elégedett mosollyal nyugtázta a bókot. - De a Nagyúr elé végképp nem kerülhetek lerobbant állapotban. Titkolóztam előtte, és meg is sérültem... Az ilyesmit nem veszi jó néven. Ki nem állhatja a gyengeséget.
- Igaz - bólintott Malfoy. - Nekem azonban mégis mennem kell. De nem szívesen hagyom itt egyedül. Leégett a háztömb, amit felgyújtott, egy rakás mugli keres most valami lukat, ahova behúzódhat. Ilyenkor veszélyesek.
- Köszönöm, Lucius - Piton szája szögletébe ironikus mosoly ült ki. - Ugyebár csak arról van szó, hogy aggódik értem, nem pedig arról, hogy nem akar szem elől téveszteni. De - folytatta, mielőtt Malfoy megszólalhatott volna - mindkét célra megfelel talán Mortell. Hagyja itt, legalább vigyázhat is rám, meg szemmel is tarthat. Mármint ha alkalmasnak tartja a feladatra... - tette hozzá gúnyosan. Mortell felmordult a sarokban, Malfoy azonban ügyet sem vetett rá.
- Rendben, Perselus. Két óra. Maximum ennyi, amit adhatok. Figyelmeztetem azonban, ha két óra múlva nem jelenik meg a Nagyúr előtt, megnézheti magát, bárhol is lesz!
- Két óra. Rendben van, Lucius. Nyugodjon meg, nem vagyok a magam ellensége.
- Ezt valóban feltételeztem magáról. Mortell! - fordult a bumfordi varázslóhoz. - Tegyen meg mindent, hogy Mr. Piton biztonságban legyen. És gondoskodjék a kényelméről is, amennyire ezen a helyen ez egyáltalán lehetséges... - nézett körül a lerobbant szobában. - Viszlát, két óra múlva! - mondta, majd hoppanált: eltűnt a szobából.
- Köszönöm, Mortell, hogy megmentette az életemet! - nézett a morcos képű varázslóra Piton. - Ha jól emlékszem, maga segített lejutnom a lépcsőházba, amikor a tetőn elszabadult a pokol.
- Igen, de eddig nem mutatkozott nagyon hálásnak, Mr. Piton. - duzzogott tovább Mortell. - Az a megjegyzése rólam nagyon csúnya volt!
- A maga érdekében - mosolygott rá Piton. - Még nem tisztáztam magam a Nagyúr előtt. És bármennyire is nem tetszik, de Malfoynak lesz két óra előnye velem szemben. Azt mondhat rólam, amit akar, akár be is feketíthet a Nagyúr előtt. És ha nem látja, hogy én megsértettem magát, a Nagyúr még a végén azt hinné, hogy jóban vagyunk... Nem egészséges dolog az! Higgye el, sokkal jobb az magának, hogy Malfoy és a Nagyúr abban a tudatban él, hogy én semmibe veszem magát, maga pedig megsértődött.
- Szóval akkor… most meg akart bántani, vagy nem akart megbántani? - kérdezte gyanakodva Mortell.
- Nem akartam megbántani! Tudom, hogy nagyon is jól végzi a dolgát.
Mortellen látszott, hogy keményen gondolkodik. Pozitív eredményre juthatott, mert arcáról eltűnt a duzzogó kifejezés, bár még egy kételkedő kérdést feltett:
- Ha annyira nem tetszik magának, hogy Mr. Malfoy előbb ér a Sötét Nagyúrhoz, miért nem ment vele?
- Mert megsebesültem, és pihennem kell. Megiszom ezt a gyógyszert - húzott elő a zsebéből egy másik fiolát -, alszok kb. egy órát, megmosakszom, átöltözöm, és mehetek a Nagyúr elé. Győztesnek kell kinéznem, különben a Nagyúr könnyen megharagudhat rám!
- Hát az igaz, most eléggé le van rongyolódva - bólogatott Mortell. - Rendben van, pihenjen! Én addig kint őrködöm. Egy óra múlva felkeltem!
- Köszönöm, Mortell!
Mortell még látta, ahogy Piton lehajtja a pirosra színeződött pohárnyi vizet, majd behunyt szemmel hanyatt dől az ágyon. Aztán behúzta az ajtót. Nem messze Piton szobájától talált kitűnő őrhelyet: látta a lépcsőházat, és hallhatta a szobából kiszűrődő esetleges hangokat is.
Legalábbis azt hitte.